A „Dinamit” hamarosan újra ringbe léphet

Bejelentették Daniel Dubois és Joe Joyce mérkőzésének új dátumát.


Daniel Dubois és Joe Joyce közötti összecsapásra a londoni O2 Arénában október 24-én kerül majd sor.


Fotó: Alex Davidson/Getty Images

A nehézsúlyú mérkőzés eredetileg április 11-én lett volna, ám a koronavírus-járvány keresztbe húzta mindenki számítását. A rendező Frank Warren elutasítja annak a lehetőségét, hogy a harc zárt ajtók mögött legyen. Ez a kijelentés arra enged következtetni, hogy a rajongók eltiltására vonatkozó korlátozások októberre megszűnnek.

"A lezárás mindössze elhalasztást jelentett, de mindannyian azt akarjuk, hogy októberben már létrejöjjön a harc, és reméljük, hogy a kormány mindent megad nekünk."


Fotó: Adam Davy/PA Images via Getty Images

Dubois is megszólalt: "Biztosan kész vagyok októberben harcolni. Nehéz volt a félbeszakítás, de szerencsére tudtam készülni a Peacock edzőteremben, és tudtam segíteni a sparring társamnak, Dorin Krasmarunak felkészülni a zárt ajtók mögötti harcára. Október 24-én én készen fogok állni, tehát remélem, hogy Joe is felkészült lesz."


Fotó: Alex Davidson/Getty Images

Joyce sem várt sokat a válasszal: "Nagyszerű hír az új dátum bejelentése, így már tudom mikor üthetem meg végre Duboist. Miután elkezdődött a járvány, nyilvánvaló volt, hogy júliusban sem fogunk találkozni egymással, de formában tartottam magam. Most újra nyitva vannak az edzőtermek a sportolók számára. Végre rendezhetem a számlám Dubois ellen, és tovább mehetek a világbajnoki címig."

Sport365.hu - Az "új Tysont" már Wilder ellen készítik?!

A 22 éves bunyós 14. profi mérkőzésen van túl és 13 KO-győzelmet aratott eddig. Sokak szerint ő az új Mike Tyson! A koronavírus-járvány megszakította a Joe Joyce elleni küzdelmét, amit reméljük hamarosan pótolhatnak. Újabb brit nehézsúlyú ökölvívó bukkant fel a láthatáron.

Forrás: talksport.com
Borítókép: Alex Davidson/Getty Images

Videók