"Az ökölvívás nélkül fél embernek érzem magam"

Klasz Árpi világbajnoki meccsét is el kell halasztani a koronavírus miatt.


Az elmúlt napokban, hetekben rohamosan terjedő koronavírus-járvány miatt szinte az összes sporteseményt, köztük a bokszgálákat is el kellett halasztani az egész világon. Ez alól minden bizonnyal Klasz Árpi május 8-ra tervezett világbajnoki címmérkőzése sem lesz kivétel. Árpi a nagyközépsúlyú GBF világbajnoki címért és az UBO interim világbajnoki címért küzdött volna a fehérorosz Sergey Khomitsky ellen. Ennek kapcsán kereste fel a Sport365 Klasz Árpádot, aki beavatott minket, hogyan készül ebben a nehéz időszakban.

Klasz Árpád edzésvideó

A Sport365 stábja az UBO nemzetközi bajnokának edzésén járt.


Hogyan készül ilyen nehéz körülmények között?

"Egyelőre futásokkal, és azzal amiket itthon el tudok végezni. Gondolok itt árnyékolásra, erősítésre, Oszi Bátyámmal iskolázásra. Igyekszem karbantartani magam, és ugyanúgy készülni, mintha májusban lenne megtartva a mérkőzésem."

Hiányzik az edzőterem? A kemény edzések?

"Az edzőterem nyilván nagyon hiányzik, a ring az a légkör azt nem tudja semmi helyettesíteni, egyszerűen már az életem része. Akkor vagyok teljes egész, ha ezek meg vannak. Az ökölvívás nélkül fél embernek érzem magam. Ahogy leteszem a kesztyűt azonnal szeretnék majd belevágni az edzői pályába. Tehát az egész életemet a boksz körül képzelem el."

Mennyire nehéz tartani ilyenkor a szükséges formát?

"Nyilván nem lehet 100%-osan tartani az a szintet, de egy jó kondicionális állapot azért megőrizhető. Ezt követően azért sokkal könnyebb lesz beleállni újra a kemény melóba."

Mit üzenne a szurkolóinak?

"Elsősorban, hogy nagyon vigyázzanak magukra és próbáljanak meg minél kevesebbet érintkezni másokkal. Én is igyekszem betartani ezeket a szabályokat, viszont fontos, hogy nem szabad pánikolni. Ha követjük az előírtakat, akkor úgy gondolom, hogy 1-2 hónap és lecseng ez az egész. "

Sport365.hu - A "Mennydörgés embere" még nem talált legyőzőre

A Sport365 stábja az UBO nemzetközi bajnokának edzésén járt. Az amatőr sikerekben úszó válogatott kerettag, aki a BoxingONE bajnokságban évekig a felvidéki „Komárno Sharks" együttesét erősítette, villámrajtot vett a profik között. Ha pár éve megkérdezte volna valaki a profi ökölvívást követőit, hogy ki az, aki a feltörekvő tehetségek közül sokra fogja vinni, sokan a fiatal Klasz Árpádot mondták volna.

Borítókép: Sport365

Videók