Szinte kész a magyar csapat az olimpiai kvalifikációs birkózóversenyre

Szilvássy Erik kétszer is legyőzte Szőke Alexet a válogatón.


Szilvássy Erik nyerte csütörtökön a kötöttfogásúak 97 kilogrammos kategóriájában kiírt válogatót a budapesti olimpiai kvalifikációs birkózóversenyre.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az U23-as vb- és Eb-győztes Szilvássy a Körcsarnokban csapott össze a junior Eb-, valamint kadet vb- és Eb-1. Szőke Alexszel, mivel idén eddig 1-1-re álltak.

Ezúttal a 87 kilóból fellépő Szilvássy mindkétszer akciódús birkózással bizonyult jobbnak. Az első mérkőzést válldobással és intéssel nyerte 3-0-ra, a másodikat pedig főképp pörgetésekkel 5-1-re.



Ebben a súlycsoportban eredetileg hármas megméretés lett volna, de a 2009-es világbajnok Kiss Balázs nemrég műtött válla még nem gyógyult meg teljesen.

Szilvássy részvételével egy kivételtől eltekintve összeállt a magyar csapat, amely harcba száll a tokiói kvótákért a március 19. és 22. között a BOK-csarnokban sorra kerülő viadalon, melyen minden kategóriában az első kettő szerez indulási jogot, azaz döntőbe kell jutni az olimpiai részvételért.

A női 68 kilósok között induló magyarról jövő héten a dunavarsányi edzőtáborban szintén válogató dönt.

Eddig négy magyar birkózó szerzett kvótát: a tavalyi nur-szultani vb-n az aranyérmes Lőrincz Tamás (kf, 77 kg), az ezüstérmes Lőrincz Viktor (kf, 87), a bronzérmes Muszukajev Iszmail (szf, 65) és az ötödik Sastin Marianna (női 62).

A magyar csapat a budapesti olimpiai kvalifikációs versenyen:

kötöttfogás:
Torba Erik (60 kg), Korpási Bálint (67), Szilvássy Erik (97), Varga Ádám (130)

szabadfogás:
Halidov Gamzatgadzsi (57 kg), Kuramagomedov Murad (74), Nagy Mihály (86), Olejnyik Pavlo (97), Ligeti Dániel (125)

nők:
Dénes Mercédesz (53 kg), Barka Emese (57), válogató (68), Németh Zsanett (76)

Borítókép: Facebook.com/MagyarBirkózóSzövetség

Videók