Tokió 2020: Akár nyolc birkózónk is indulhat

Négy kvóta már biztos, a további helyekért keményen meg kell küzdeni.


Kedvező helyzetből várja a magyar birkózás a 2020-as évet, mivel a tavalyi kvalifikációs világbajnokságon négy kvótát szerzett a tokiói olimpiára, így van esély arra, hogy a rióihoz hasonlóan nyolcfős legyen a csapat.

Az ötkarikás kvalifikáció szigorítása óta a sportágban szinte alig változott az olimpiára vezető út. Mindig a játékokat megelőző év vb-je az első kvótaszerző viadal, majd az olimpia évében rendezik meg a további kvalifikációs versenyeket. Mivel azonban a birkózás is a vesztesei közé tartozik a 2020-as játékokat érintő létszámváltoztatásoknak - 56-tal kevesebb birkózó léphet majd szőnyegre Tokióban, mint Rióban -, ezért a kvótaszerző versenyek száma is csökkent. A világbajnokság mellett minden birkózónak csak két további lehetősége maradt a kijutásra.

A magyarok vb-szereplése így még értékesebb, mivel a nur-szultáni remek eredmények után a kötöttfogásúak 77 (Lőrincz Tamás) és 87 (Lőrincz Viktor), illetve a szabadfogásúak 65 (Muszukajev Iszmail), valamint a nők 62 kilogrammos súlycsoportjában (Sastin Marianna) már nem kell küzdeni a helyekért.

Az idei kvalifikációs versenyeken döntőbe kell jutni a tokiói repülőjegyhez, így az újabb kvótaszerzés kifejezetten nehéznek tűnik, ugyanakkor a piros-fehér-zöld színeket képviselő sportolók számára nagy előnyt jelent, hogy a márciusi, európai zónaversenynek Budapest ad otthont.

A 2016-os olimpián négy kötöttfogású, két szabadfogású és két női indulója volt Magyarországnak.

BIRKÓZÁS

Összlétszám: 288 fő - 192 férfi és 96 női versenyző (ebből egy-egy férfi és női birkózó a házigazda jogán)
Versenyszámok: férfi szabad- és kötöttfogásban, illetve női versenyben egyformán hat-hat súlycsoport; szabadfogás: 57, 65, 74, 86, 97 és 125 kg; kötöttfogás: 60, 67, 77, 87, 97 és 130 kg; nők: 50, 53, 57, 62, 68 és 76 kg
Indítható versenyzők egy országból: minden kategóriában egy

Kvalifikációs rend:
Tokióra minden súlycsoportban idén még két versenyen lehet kvótát szerezni.

Először a szeptemberi, nur-szultani világbajnokságon osztottak kvótákat, súlycsoportonként az első hat versenyzőnek (kötöttfogás: 36, szabadfogás: 36, nők: 36). Ezt követően a 2020-as kontinentális olimpiai kvalifikációs versenyeken nyílik lehetőség tokiói helyek szerzésére (Európa: 36, Ázsia: 36, Amerika: 36, Afrika és Óceánia közös versenye: 36), ezeken súlycsoportonként az első két helyezett válik olimpiai résztvevővé. A magyarokat érintő európai viadalt március közepén rendezik Budapesten.

A folytatásban már csak egyetlen nemzetközi kvalifikációs tornára kerül sor, amelyen a korábban kvótát szerzett versenyzők nem indulhatnak, és mivel számonként egy nemzet csak egy versenyzőt indíthat a játékokon, más azonos nemzetbeli sem. Erről a viadalról - melyet Bulgáriában rendeznek majd - mindkét nemnél minden kategóriában az első kettő jut ki Tokióba (összesen 36 kvóta).

A házigazdákat két hely illeti meg garantáltan, további helyeket pedig nem osztanak ki. A háromoldalú bizottság, amelyben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szervezete és a Nemzetközi Birkózó Szövetség egy-egy képviselője ül, csak olyan kvóta újra osztásáról dönthet, melyet a kvalifikációt megszerző nemzet nem használ fel.

A megszerzett kvóta a nemzetet illeti meg, ugyanakkor a hazai szövetség döntése szerint az indulás joga a kvótát szerző magyar sportolót illeti meg.

Kvalifikációs versenyek (nagy betűvel a magyarokat érintő versenyek):
Afrikai és Óceániai kvalifikációs torna: 2020. március 13-15., El-Dzsadida (36 kvóta)
Pán-Amerikai kvalifikációs torna: 2020. március 13-15., Ottawa (36)
EURÓPAI KVALIFIKÁCIÓS TORNA: 2020. MÁRCIUS 19-22., BUDAPEST (36)
Ázsiai kvalifikációs torna: 2020. március 27-29., Hszian (36)
VILÁGKVALIFIKÁCIÓS TORNA: 2020. ÁPRILIS 30-MÁJUS 3., SZÓFIA (36)

Borítókép: Facebook/Lőrincz Tamás

 

Videók