Borics „repülőtérd” Ádám egy plakáton Conor McGregorral

Pár nap és ringbe lép a magyarok büszkesége.


Január 25-én, a kaliforniai Inglewoodban rendezik meg a második legnagyobb ketrecharcos szervezet, a Bellator következő gáláját.


 

A Bellator keretein belül 16 fős mezőnyből álló versenysorozat szeptemberben indult a 66 kilogrammos súlycsoportban. A kieséses viadal egy év alatt fog lezajlani, a meccsek három-négy havonta kerülnek megrendezésre.

A sorozatban a jelenlegi bajnok is képviselteti magát, így ha valaki őt legyőzi, akkor elnyeri az övet, és mehet tovább akár döntőig.

A végső győzelemhez négy mérkőzést kell megnyerni, a bajnok az öv mellett egymillió dollárral is gazdagodik.

Számunkra nem a Julia Budd és Cris Cyborg főmeccs lesz az érdekes ezen a rendezvényen, hanem a pehelysúlyú Borics Ádámé, aki Darrion Caldwell ellen negyeddöntőzik a súlycsoport tornáján.

A magyar ketrecharcos tavaly nyáron hívta fel igazán magára a figyelmet, amikor is egy repülő térdessel földre vitte Aaron Picót, majd ezt követően addig ütötte ellenfelét, míg a mérkőzésvezető le nem állította az összecsapást. Borics a minitornán már egy mérkőzésen túl van, ahol Pat Currantot intézte el a második menetben.

„A Pico elleni mérkőzésem után nem csak Amerikában, de Magyarországon is ismertebb lettem. Előtte senkit nem igazán érdekeltem, de sikerült bizonyítanom mindenkinek” – mondta Borics.

A The Athletic írt róla egy külön cikket, amiben azt fejtegetik, hogy Borics Ádám lehet a torna fekete lova, hiába várták sokan Caldwell vagy A.J. Mckee végső győzelmét.

A következő ellenfele a súlycsoport egyik nagyágyúja, akinek a stílusát Picóéhoz hasonlítják.

Borics sem egyből a csúcson kezdte, pontosan egy kétezer lakosú községről Sirokról indult, majd a siker érdekében úgy döntött Amerikában fog készülni, így egy ideje már Floridában edz. Viszont minden meccsre magával viszi a magyar zászlót, mert az a célja, hogy Magyarország felkerüljön a ketrecharc térképére.

Countdown | Featherweight Grand Prix Caldwell vs. Borics EPISODE 2 - #Bellator238

As we head into fight week, Darrion Caldwell and Adam Borics get into the final stages of their fight camp. Don't miss Caldwell vs. Borics at #Bellator238! Upcoming events: http://www.bellator.com/events Subscribe for more Bellator MMA content! http://bit.ly/SubscribeBellatorYT Follow Bellator MMA Facebook: https://www.facebook.com/BellatorMMA Twitter: https://twitter.com/BellatorMMA Instagram: https://instagram.com/bellatormma/ Snapchat: BellatorNation Join #BellatorNation to gain exclusive access and benefits including fan-fests, ticket presales and much more!

 

Forrás: Facebook/BoricsÁdám

Videók