TOP5: "35 másodperc után tudtam, hogy az én időm lejárt" - David Haye

Bemutatjuk a Sport365 e heti TOP 5 témáját. Nr3: Rendkívül őszintén beszélt David Haye karrierje utolsó mérkőzéséről.


A korábbi cirkáló- és nehézsúlyú világbajnok David Haye manapság már menedzserként tevékenykedik, azonban nincs két éve, hogy szögre akasztotta bokszkesztyűit.

Nem volt teljes az ő karrierje, hiszen sokkal többre is vihette volna, ha nem hátráltatják visszatérő sérülései. 2013-ban többször is le kellett mondania Tyson Fury elleni összecsapását, majd be is jelentette a visszavonulását. 2016-ban visszatért, két mondhatni könnyű győzelemmel hívta fel magára ismét a figyelmet.

2017-ben nagy esélyese volt a Tony Bellew elleni nehézsúlyú bokszmérkőzésnek, ám Achilles-ín szakadásának is köszönhetően a 11. menetben kiütéses vereséget szenvedett. A visszavágót újabb sérülése miatt csak 2018 tavaszán rendezték meg, amit a brit ökölvívó az 5. menetben TKO-val vesztette el.

Haye ezzel a mérkőzéssel kapcsolatban nyilatkozott, majd elárulta, hogy alig telt el 35 másodperc már tudta, hogy lejárt az ideje, és újra vereséget fog szenvedni.

"Nagyon furcsa volt, egyszerűen rosszul éreztem magam a ringben. Még soha nem volt ilyen érzésem. Bizakodtam, hogy valami történik velem, ami által majd megváltozik ez az érzés. Amikor a mérkőzés elején sikerült nyernem egy menetet, az is csak szenvedés volt. Maga a mozgás is nehezemre esett már. Teljesen be voltam lassulva, akkor ismertem fel a lehetőségeimet, amikor már el mentek azok. Olyan érzésem volt a ringben, mint még korábban sosem, és ha őszinte akarok lenni, soha többé nem akarok ennyire kiszolgáltatott szituációba kerülni!" - mondta a 39 éves David Haye.

Bellew vs Haye 2 (HIGHLIGHTS)

Music: The illest beat: https://youtu.be/LxlMQlTeFz4 Copyright Disclaimer Under Section107 of the Copyright Act 1976, allowance is made for "fair use" for purposes such as criticism, comment, news reporting, teaching, scholarship, and research. Fair use is a usepermitted by copyright statute that might otherwise be infringing.

Forrás: thesun.co.uk
Borítókép: Richard Heathcote/Getty Images

Videók