Joshua: „Nem fogok többet kihívni senkit”

Anthony Joshua úgy érzi, ha valaki bokszolni szeretne ellene, csak ki kell hívnia.


Nagy pontkülönbséggel, viszont igen óvatos, mondhatni tanári módon győzte le Anthony Joshua a hétvégi összecsapáson Andy Ruizt a visszavágón.

Ezt követően természetes, hogy már megy a találgatás Joshua következő ellenfeléről. Viszont szóba jött már kötelező kihívóként Kubrat Pulev, Oleksandr Usyk, de Deontay Wilder vagy Tyson Fury még nem.

„Sokat beszéltem már róluk. Most viszont végre csak az Andy elleni összecsapásra készültem, és fejben teljesen rendben voltam, aminek meg is lett az eredménye. Amikor Wilder, Fury, Ortiz és Usyk készen állnak, majd kihívnak. Többet én nem fogom kihívni őket” – mondta határozottan a britek WBO/IBF/WBA világbajnoka.

Joshua azonban érdekesnek találna egy Andy Ruiz elleni harmadik párharcot is. Véleménye szerint biztosan fognak még találkozni, hiszen először Ruiz nyert tisztességes körülmények között, másodjára pedig ő győzött korrekt feltételek mellett.

Viszont fennáll annak a veszélye, hogy Joshua elveszíti valamelyik címét. Mint arról korábban beszámoltunk, mind a WBO (Oleksandr Usyk), mind az IBF (Kubrat Pulev) kötelező címmérkőzést rendelt el. Nyilvánvaló, hogy Joshua nem tud eleget tenni mindkét kötelezettségének, így egészen biztos, hogy valamelyik vb-övétől meg kell válnia.

Sport365.hu - Joshuát megfoszthatják világbajnoki övétől

Sűrű program elé nézhet Anthony Joshua, akinek máris üzent a WBO elnöke, Paco Valcarcel: „Most már jöhet a csata a kötelező kihívókkal, 180 napon belül Oleksandr Usykkal kell megküzdened." Ha ez nem lenne elég, akkor vajon mit szól a brit ökölvívó ahhoz, hogy az IBF azt is elrendelte, Kubrat Pulev ellen is meg kell vívnia a kötelező címmérkőzését.

Forrás: TheSun.com
Borítókép: Richard Heathcote/Getty Images

Videók