Harcsa Zoltán még kiosztana pár pofont

A vasas sportolója olimpiai arannyal zárná le pályafutását.


Az ökölvívó Harcsa Zoltán a jövő nyári, tokiói olimpia után várhatóan befejezi pályafutását.

A 27 éves sportoló erről a DigiSport televíziós csatornán beszélt, ahol elmondta, a továbbiakban Szántó Imrével készül az ötkarikás játékokra.

"Ifjabb Balzsay Károly volt az edzőm, sajnos ő a betegsége miatt nem nagyon tudta ellátni a felkészítésemet, ezért úgy döntöttem, az lesz nekem a legjobb, ha visszatérek Öcsi bácsihoz" - nyilatkozta a kétszeres Eb-bronzérmes Harcsa Zoltán.

A Vasas sportolója kijelentette, a célja az olimpiai érem, és szeretne olyan szereplést bemutatni, amivel tényleg lezárhatja a pályafutását.

"Tizenkilenc éve ebben a sportban vagyok benne, úgy gondolom, hogy amit lehetett, kihoztam belőle, de az olimpiai érem még hiányzik a gyűjteményemből" - fogalmazott Harcsa, aki nem tervezi, hogy profiként folytatja karrierjét.

Az újra összeállt Harcsa, Szántó páros első éles tesztje a szerdán kezdődő országos bajnokság lesz, márciusban pedig jön az első lehetőség az olimpiai kvóta megszerzésére.

Borítókép: FB/Harcsa Zoltán ökölvívó

Sport365.hu - Balzsay bízik az olimpiai kvótában

Az M1 aktuális csatornán hétfőn a súlyos betegségből felépülő szakember elmondta: egyre jobban van, már százszázalékos munkát végezhet. Előre tekintve kifejtette, márciusban Londonban európai, majd májusban Párizsban világkvalifikáció lesz a sportágban az ötkarikás játékokra. "Azt remélem, hogy egy-egy olimpiai kvótát tudunk szerezni ezeken a versenyeken.

Videók