10 éve halt meg az "Évszázad mérkőzése” egyik főszereplője

Joe Frazier amerikai ökölvívó világbajnok 10 éve halt meg – PORTRÉ.


Tíz éve, 2011. november 7-én halt meg Joe Frazier amerikai profi nehézsúlyú ökölvívó világbajnok, aki 1971-ben az "évszázad mérkőzésén" legyőzte az addig veretlen Muhammad Alit. Az MTVA Sajtóarchívumának anyaga:

1944. január 12-én született Dél-Karolina államban, egy szegény fekete földműves család tizenkettedik gyermekeként. A tévében látott bokszmeccsek hatására döntötte el, hogy ökölvívó lesz, s tízéves korától mindennap órák hosszat püfölt egy téglával és rongyokkal töltött zsákot. Tizenhárom évesen kimaradt az iskolából, két évvel később a jobb élet reményében New Yorkba költözött. Itt állás híján egy ideig autólopásból tartotta fenn magát, majd tovább állt Philadelphiába, ahol egy vágóhídon dolgozott. A továbbra is bokszkarrierről álmodó Frazier homokzsák helyett a hűtőházban a fagyasztott marhahúst püfölte, életének ezen időszaka ihlette az első Rocky-film induló képkockáit. 1961-ben lépett először ringbe, s a képzetlen, de iszonyatos balhoroggal megáldott fiú felkeltette Yank Durham edző figyelmét.

16 Heavy-Hitting Facts About the 'Rocky' Movies | Mental Floss
Fotó: youtube.com

Durham irányítása alatt rohamosan fejlődött, az amatőrök között három évig nem talált legyőzőre. Első vereségét éppen az olimpiai válogatón szenvedte el, azonban szerencséjére ellenfele, Buster Mathis a játékok kezdete előtt kézsérülést szenvedett, s helyére Frazier ugorhatott be. Az 1964-es tokiói olimpiáról aranyéremmel tért haza, s rögvest profinak állt. Két év múlva már 19-0 győzelmi mutatóval büszkélkedhetett - szívére és szívósságára jellemző, hogy egyik mérkőzésén volt olyan menet, amelyben kétszer is padlóra került, de mindkétszer felállt és végül egyhangú pontozással győzött.

A nagy lehetőség 1967-ben érkezett el számára, amikor a világbajnok Muhammad Alit - mivel nem volt hajlandó bevonulni és részt venni a vietnami háborúban - megfosztották címétől és még az ökölvívástól is eltiltották. Az utódlásért folytatott harc során Frazier hat riválisa fölött diadalmaskodott, köztük volt az amatőr korában őt legyőző Mathis is, s 1970 nyarán címegyesítő mérkőzésen technikai KO-val verte meg a WBA világbajnokát, Jimmy Ellist.

Ali nem sokkal később visszakapta engedélyét, néhány hónap alatt "eltakarította" ellenfeleit, s kihívhatta Fraziert. Az évtizedek óta legjobban várt bokszmérkőzésen, 1971. március 8-án két veretlen bajnok lépett a ringbe, mindketten addig példátlan, két és félmillió dolláros gázsiért. Az érdeklődésre jellemző, hogy a szervezők 250 (akkori) dollárt akartak kérni a jegyekért, de a rajongók ezt azért sokallották, így végül 150 dollárra vitték le az árakat. A nézőtér zsúfolva volt hírességekkel, Frank Sinatra például a Life magazin fotóriportereként regisztrált, hogy a ringhez közel ülhessen. Ali a rá jellemző módon az összecsapás előtt lelkileg is igyekezett megdolgozni Fraziert, akit gorillának és Tamás bátyának nevezett. Ellenfelét olyan mélyen sértette meg, hogy Frazier még 1996-ban, az immár Parkinson-kóros, az atlantai olimpia lángjával futó Alit látva is azt mondta: "szeretném megütni".

"Az évszázad mérkőzését" egyhangú pontozással Frazier nyerte, aki az első meneteket elvesztette ugyan, de a tizenegyedikben egy hatalmas ütéssel megrendítette ellenfelét, a tizenötödikben pedig akkora balhorgot helyezett el állán, hogy Alira négyet kellett rászámolni. Fraziert ez az ütés a hírnév és gazdagság csúcsára lendítette: hatalmas farmot vett annak a helynek a közelében, ahol felnőtt, és az a kitüntetés is érte, hogy első feketeként szólalhatott fel szülőállama, Dél-Karolina törvényhozásában.

Az akkor már 29-0 győzelmi mutatóval rendelkező Frazier a világbajnoki címet 1973-ban George Foreman ellen veszítette el, méghozzá megalázó módon: az első menetben hatszor került padlóra, a másodikban a bíró beszüntette az egyoldalú küzdelmet. A következő évben vállalkozott az Ali elleni visszavágóra, ám ezúttal ő maradt alul. A szívós Frazier innen is képes volt visszajönni, s 1975. október 1-jén újfent a világbajnoki címért mérkőzhetett, ellenfele pedig ismét az időközben Foremant legyőző Ali volt. Harmadik, egyben utolsó csatájuk "manilai thriller" néven vonult be a boksz történetébe. A két idősödő bajnok 14 meneten át viaskodott a fojtogató trópusi hőségben, a mérkőzést az döntötte el, hogy az utolsó három percre Fraziert szemsérülése miatt nem engedték ki az orvosok. A győztes Alinak még örülni sem volt ereje, később azt mondta: egész életében ezen a meccsen volt a legközelebb a halálhoz.

Frazier a következő évben még ringbe szállt Foreman ellen, de vereséget szenvedett és 32 évesen bejelentette visszavonulását. 1981-ben még egyszer kesztyűt húzott, de miután kiábrándító teljesítményt nyújtott, végleg felhagyott a boksszal. Edzőnek állt, funky-lemezeket készített, néhány filmben (így a Rocky első részében is) feltűnt, de legfőképp szintén bokszoló fia és lánya karrierjét egyengette. Utóbbi, Jacqui Frazier még Ali lányával is szembekerült, a sajtóban csak negyedik Frazier-Ali meccsként emlegetett összecsapást Laila Ali nyerte. Fraziernél az orvosok 2011-ben diagnosztizáltak májrákot, a betegség 2011. november 7-én vitte el.

Borítókép: Getty Images

Videók