Meglepetést okozna az Eb-n a magyar válogatott

Elmondta a kapitány, hogy miben bízik.


A csoportmérkőzéseit Nisben vívó magyar válogatott elsősorban meglepetést akar okozni a csütörtökön Szerbiában és Lettországban elrajtoló, 37. női kosárlabda Európa-bajnokságon.
 
"Az erőviszonyok alapján az is nagy szó, hogy kijutottunk az Eb-re, de nem lehetünk elégedettek ennyivel. Próbálunk meglepetést okozni, Európa számára ugyanis meglepetés lenne, hogy továbbjutnánk a csoportból" - kezdte elemzését az MTI-nek Székely Norbert szövetségi kapitány, kifejtve, hogy a fiatal magyar csapat mindenekelőtt az egységességében bízhat Nisben.
 
A szakvezető hangsúlyozta, az Eb-keret az eredményesség és a következő évek építése jegyében állt össze.
 
"A felkészülés során szinte kizárólag erősebb ellenfelekkel találkoztunk, mi jelenleg a világranglista 50. helyén állunk, a pénteken és szombaton bennünket legyőző fehéroroszok pedig például a tizenharmadikok" - tette hozzá Székely Norbert.    
 
A válogatott hét felkészülési meccsből csak egyet nyert meg, a prágai négyes tornán a bosnyákok ellen.    
 
A szerbiai Európa-bajnokságon a magyar válogatott csütörtökön a szlovénokkal, pénteken az olaszokkal, vasárnap pedig a törökökkel találkozik Nisben.
 
A C csoport győztese - legnagyobb eséllyel Törökország - közvetlenül bejut az Eb negyeddöntőjébe, a második és harmadik csapat pedig jövő kedden nyolcaddöntőt vívhat Belgrádban. A kvartett utolsó helyén végzett válogatott viszont befejezi a szereplését.
 
A nemzeti együttes két éve, a csehországi Eb-n egy győzelemmel és három vereséggel a nyolcaddöntőig jutott, és a 12. helyen zárt.
 
A C csoport menetrendje (Nis):
június 27.:
Magyarország-Szlovénia 16.00
Törökország-Olaszország 18.30
június 28.:
Szlovénia-Törökország 16.00
Magyarország-Olaszország 18.30
június 30.:
Magyarország-Törökország 16.00
Olaszország-Szlovénia 18.30
    
A többi csoport beosztása:
A csoport (Riga):
Ukrajna, Nagy-Britannia, Lettország, Spanyolország
B csoport (Riga):
Svédország, Franciaország, Csehország, Montenegró
D csoport (Nagybecskerek):
Fehéroroszország, Oroszország, Szerbia, Belgium
    
A csoportgyőztes közvetlenül bejut a negyeddöntőbe, a második és harmadik csapatok nyolcaddöntőt vívnak a másik csoport harmadikjával és másodikjával, míg a negyedik együttes befejezi szereplését.
 
Az A és B csoport nyolcaddöntőit július 1-jén Rigában, míg a C és D kvartettéit másnap Belgrádban rendezik, majd a negyeddöntőktől már csak a belgrádi Stark Arena lesz a helyszín. Az Eb utolsó szakasza július 4-én rajtol el a negyeddöntőkkel, az elődöntőt 6-án, a bronzmérkőzést és a döntőt pedig 7-én rendezik.
    
A magyar válogatott stábja:
Szövetségi kapitány: Székely Norbert
Edzők: Iványi Dalma, Mészárosné Kovács Andrea, Cziczás László
Gyúró: Burdi Szabolcs
Erőnléti edző: Horváth Szabolcs
Keretorvos: Kovács Ignác 
Csapatvezető: Ivkovicsné Béres Tímea 
Technikai vezető: Plézer Gábor
 
A bő keret:
Horváth Bernadett (NKE-FCSM Csata), Studer Ágnes (KSC Szekszárd), Pusztai Petra (ZTE NKK), Raksányi Krisztina (CMB CARGO UNI Győr), Turner Yvonne (Sopron Basket), Lelik Réka (NKE-FCSM Csata), Dubei Debóra (Sopron Basket), Varga Zsófia (CMB CARGO UNI Győr), Zele Dorina (Aluinvent DVTK), Kiss Virág (KSC Szekszárd), Határ Bernadett (Sopron Basket), Horti Dóra (ZTE NKK)
 
Forrás: MTI, Fotók: M4Sport (archív)

Videók