"Ezúttal több információval rendelkezünk az ellenfélről" - Raksányi Krisztina

A válogatott csapatkapitánya szerint más arcát fogja mutatni együttesünk.


A tavaly elvesztett mérkőzéshez képest Raksányi Krisztina csapatkapitány szerint ezúttal más arcát fogja mutatni Hollandiában a szombati Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar női kosárlabda-válogatott.

A nemzeti csapat hétfői online sajtótájékoztatóján a Franciaországból nemrég hazatért játékos elmondta, az egy évvel ezelőtti vereség plusz motivációt ad a koronavírus-járvány miatt megfogyatkozott együttesnek.

"Ezúttal több információval rendelkezünk az ellenfélről, és a nyári négyhetes edzőtáborban is speciálisan a hollandokból készültünk. Más arcunkat fogjuk mutatni Amszterdamban" - jelentette ki Raksányi Krisztina, hozzátéve, a székesfehérvári buborékban zajló összetartáson nem kell sok mindent másként csinálniuk, mert hozzászoktak már a hónapok óta tartó járványhelyzethez.

"Itt szerencsére a hotel a csarnok mellett van, és a közeli tónál tudunk sétálni, ez jelenti a minimális friss levegőt" - tette hozzá a csapatkapitány, aki októberben távozott három hónap után a Tarbes-tól, de mint elmondta, szeretne visszatérni majd Franciaországba.

Székely Norbert szövetségi kapitány kifejtette, el tudják végezni az eltervezett munkát annak ellenére, hogy Határ Bernadettre és Studer Ágnesre koronavírus-fertőzés, míg Dombai Rékára kézsérülés miatt nem számíthat.

"A szintén fertőzésen átesett Goree Cyesha ma tudja meg a Sportkórházban, hogy csatlakozhat-e hozzánk, Weninger Virág pedig ráesett a lábára, az ő játéka is kérdéses" - sorolta a szakvezető, majd rátért a hollandok elleni esélyekre. "A holland bajnokság októberben véget ért, azóta együtt van a válogatottjuk. A korábbinál több infónk van róluk, és megnézzük őket csütörtökön a szlovákok ellen is."

Székely Norbert a nap folyamán bejelenti a 18-ról 14 főre szűkített utazó névsort, a csapat kedden repül Hollandiába, majd napi edzésekkel készül a szombaton 18 órakor kezdődő összecsapásra a házigazdák ellen.

Studer Ágnes az M4 Sport Sporthíradójában hétfőn elmondta, hogy október 28-án került karanténba. A fertőzés megviselte, komoly tünetei is voltak, melyek azonban mostanra elmúltak, de továbbra is fejfájással küzd.

"Elég nehéz, nem is mozoghatok, mert mondták, hogy amíg vannak tüneteink, semmiképpen ne mozogjunk. Próbálom hasznos dolgokkal, vagy pihenéssel elütni az időt. Igazából remélem, hogy lassan már elkezdhetek könnyedén egy-két dolgot csinálni" - nyilatkozta a szekszárdi kosaras, aki folyamatosan tartja a kapcsolatot válogatott társaival. - "Sajnos mi nem lehetünk ott Bettivel, de kaptam információt arról, hogy Cyesha biztosan ott lehet, mert jól sikerült a kardiológiai vizsgálata és azt mondták neki, hogy edzhet."

Magyarország Hollandiával és Szlovákiával szerepel a H jelű selejtezőcsoportban, eddig egy győzelem (73-59 Szlovákia ellen) és egy vereség (66-56 Hollandiától) a mérlege. A nemzetközi szövetség döntésének értelmében úgynevezett buborékban, azaz járványügyi szempontból védett helyen rendezik meg az Eb-selejtezők novemberi mérkőzéseit, a magyarok triója Amszterdamban szerepel.

A H csoport amszterdami programja:

csütörtök:


Szlovákia-Hollandia 18.00

szombat:

Magyarország-Hollandia 18.00

Borítókép: peacpecs.hu

Videók