Az őszi pótlásban bízik Károlyi Andrea

A 3x3-as női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint az lenne sportszerű, ha minden sportágban az eddig kialakult mezőnyök versenyznének tovább.


A törölt tornák őszi pótlásában bízik Károlyi Andrea, a kedden elhalasztott tokiói olimpia selejtezőjében érdekelt 3x3-as női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A magyar csapat a szakág mindkét kvalifikációs tornáján érdekelt volt, ám a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség - a többi sorozat eseményeihez hasonlóan - a márciusi, indiai viadalt és az áprilisi, budapesti pótselejtezőt is törölte a versenynaptárból a koronavírus-járvány miatt.

"Én is azt mondom, hogy a legjobb döntést hozták az olimpia elhalasztásával. Arra, hogy ez a járvány egyik napról a másikra elmúlik, nem lehet számítani" - nyilatkozta a wbasket szaklapnak Károlyi Andrea.

"A sportszerűségi elvek azt kívánnák meg, hogy minden sportágban az eddig kialakult mezőnyök selejtezzenek, hiszen ezekért az esélyekért megküzdöttek a sportolók. A 3x3-as szakágban magyar szempontból az lenne a legjobb, ha a tervezett rendszerben zajlanának le a selejtező tornák."

"Én abban reménykedem, hogy a halasztás ellenére a selejtezőkön nem változtatnak semmit. Nem a kiírt időpontokra gondolok, hanem a feltételekre. Ha megtartják azt is, hogy akiket már neveztek csapatok, azokon sem lehetne változtatni, akkor nem jönnének be hirtelen olyan nagy nevek, akik az olimpiára kerülnek elő."

A játékosként hétszeres magyar bajnok és nyolcszoros kupagyőztes szakvezető kiemelte, a legpraktikusabb az lenne, ha ősszel pótolnák az olimpiai kvalifikációs tornákat.

"Realitása szerintem úgy lenne, hogy a klubszezon előtt vagy közben bonyolítanák le őket. Annyi mindennel meg lehet szakítani a klubszezonokat, elég a kézilabda vagy a vízilabda világeseményeire gondolni, hogy egy olimpiai selejtezőnek miért ne lehetne helyet csinálni?" - vetette fel.

A világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnok magyar válogatott a már biztosan elhalasztott olimpiai kvalifikáción túl május 20. és 22. között Tel-Avivban vívna Eb-selejtezőt, a szakág kontinenstornáját pedig június 25. és 27. között rendeznék Antwerpenben.

"Semmi biztos információ nem áll rendelkezésre. A tel-avivi Eb-selejtezővel és az Európa-bajnoksággal kapcsolatos e-mailek, tájékoztatók tovább jönnek. Szerintem mindenki úgy van vele, hogy legrosszabb esetben ahogy közeledik a torna, majd eltörlik. Természetesen mindenkinek ugyanolyan nehéz ez a helyzet, és mindenkinek ehhez kell alkalmazkodni. Olyan szituációt kell mindenkinek megoldania, ami soha nem volt az életében" - tette hozzá a két Euroliga-bronzéremmel, Európa-bajnoki negyedikként visszavonult Károlyi Andrea. 

Borítókép: 
Augustas Cetkauskas / EyeEm/GettyImages

Videók