A brit kapitány megmondta kitől tart a magyar válogatottból

A hagyományok a magyar csapat mellett szólnak.


Chema Buceta brit szövetségi kapitány szerint minden poszton erős a magyar válogatott, amellyel csapata összecsap csütörtökön a szerb-lett rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokság belgrádi negyeddöntőjében.
 
"Határ Bernadett személyében a magyaroknak van egy olyan játékosuk, amilyen nincs a többieknek, őrá nyilván fel kell készülnünk" - mondta az MTI-nek a spanyol szakember szerdán a 208 centis magyar centerről. "Csakhogy az ellenfélnek rajta kívül is van még sok jó játékosa, és úgy látom, hogy a magyarok minden poszton erősek" - tette hozzá.
 
Arra a felvetésre, hogy a britek első Eb-negyeddöntőjükre készülnek, a 62 éves szakvezető közölte:
 
"Ez óriási siker, amelynek a kulcsa egyértelműen a csapatjáték és az alázat, ezt tapasztaltam a selejtezősorozatban és itt az Eb-n is. Nincs csodafegyverünk, jó játékosaink vannak, és mindenki pozitívan áll hozzá a feladatokhoz" - jelentette ki.
 
"Mindenképpen szoros meccsre számítok, a hagyományok a magyarok mellett szólnak, de itt most nem a hagyományok számítanak" - vélekedett Chema Buceta, aki korábban hét évig irányította hazája válogatottját, majd három éven át bolgár kapitány volt, mielőtt 2015-ben leült a brit kispadra. 
 
A nisi C csoportot megnyerő magyarok közvetlenül a legjobb nyolc közé jutottak az Eb-n, míg a B jelű kvartettben második britek hétfőn a montenegróiakat búcsúztatták a rigai nyolcaddöntőben. A kosártörténelem első magyar-brit mérkőzése csütörtökön 12.30 órakor kezdődik a Beograd Arenában.
 
Az Eb első hat helyezettje jut ki az olimpiai selejtezőtornára.

Videók