Újabb fölényes győzelmével negyeddöntős a női válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 22-6-ra nyert a házigazda horvát csapat ellen csütörtökön a Splitben zajló Európa-bajnokság negyedik fordulójában, ezzel bejutott a negyeddöntőbe.


 Bíró Attila szövetségi kapitány olimpiai bronz- és világbajnoki ezüstérmes együttese két kudarc és egy siker után úgy múlta felül a szerényebb képeségű riválist, hogy egyszer sem került hátrányba.

A női tornán szereplő 12 csapatot két hatos csoportba osztották, melyekből az első négy jut a negyeddöntőbe. A magyarok a csoportkör utolsó, szombati fordulójában a pont nélkül álló románokkal találkoznak 10 órától.

Bíró Attila ezúttal az előző mérkőzésen arcsérülést szenvedett Szilágyi Dorottya mellett Dömsödi Dalmát nem nevezte a 13 fős meccskeretbe, azaz ismét lehetőséget kapott a koronavírusos betegsége után még nem százszázalékos Parkes Rebecca.

Vályi jó szokásának megfelelően elhozta a labdát a ráúszásnál, majd 20 másodperc sem telt el, amikor a nyitómeccs után ismét szerephez jutó új-zélandi születésű center már vezetést is szerzett, azonban a hazaiak emberelőnyben azonnal válaszoltak. Ezt követően a sorozatos bejátszások már nem jártak eredménnyel, de a második fórt a magyar csapat eddigi legeredményesebb játékosa, az Eb-n már tizedszer eredményes Gurisatti használta ki. A magyarok ezt követően két hasonló góllal húztak el 3-1-re, majd 4-2-re, előbb Gurisatti bal oldalról érkező passzát Parkes húzta közelről a kapuba, majd a Faragó-Mahieu páros másolta le ezt az akciót. Hátul nem voltak elég határozottak a magyarok, így ismét szépített a hazai csapat, a negyedet viszont Peresztegi-Nagy találata zárta le.

A második felvonásban is maradt az indiszponált játék, amit egy labdavesztés utáni megúszásból kapott gól jelzett, de a mezőny két legjobbja, Parkes és Gurisatti emberelőnyös találataival először sikerült három góllal elhúzni, majd Vályi is fórból volt eredményes, Farkas pedig egyenlő létszámban. Ebben a negyedben a horvátok azért nem tudták tartani a lépést a magyarokkal, mert Magyari sorozatosan kivédte a próbálkozásaikat, bár a magyar kapus a nagyszünet előtt "bevédett" egy lövést, így 9-5-tel fordultak a csapatok.

A folytatásban is több technikai hiba jellemezte a magyarok játékát, ám Leimeter, Vályi és Mahieu góljaival ennek ellenére sikerült végérvényesen elhúzni a riválistól, amely támadásban teljesen elbizonytalanodott Magyari állandó védései nyomán. A negyed második felében ismét Gurisatti bizonyította jó formáját, előbb ötméteresből, majd szélről talált be. Bár hosszú idő után a hazaiak is eredményesek voltak egy távoli bombával, de a nagy világversenyen újonc Peresztegi-Nagy, illetve Horváth Brigitta lövésével két számjegyűvé hízott a különbség.

Az utolsó nyolc percet Peresztegi-Nagy és a tarthatatlannak bizonyuló Gurisatti emberelőnyös gólja vezette fel. A horvátok láthatóan elfáradtak, ráadásul két játékosuk, köztük a csapatkapitány Ivana Butic cserével végleg kiszállt a harmadik kiállítás miatt. Parkes centergólja után Leimeteré volt a 20. magyar találat.

Ezzel viszont nem állt le a gólgyártás, a végén Faragó bombázott kétszer is a kiállítások miatt tovább fogyatkozó horvátok kapujába.

Fotó: Marko Lukunic/Pixsell/MB Media/Getty Images

Videók