Szlovákia ellen magabiztosan nyert a női kosárlabda-válogatott

A magyarok 14 ponttal bizonyultak jobbnak a szlovákoknál.


A magyar női kosárlabda-válogatott 14 ponttal legyőzte a szlovákot vasárnap Sopronban a 2021-es Európa-bajnokság selejtezősorozatának második fordulójában.

Székely Norbert szövetségi kapitány megfiatalított együttese csütörtökön meglepetésre 66-56-ra kikapott Hollandiában a selejtezősorozat nyitányán, így a júniusi - hetedik helyen zárt - Európa-bajnokságot is beleszámítva már négymeccses nyeretlenségi sorozatnál tartott. A szerbiai Eb-ről lemaradt szlovákokkal szemben ugyanakkor jó előjelnek számított, hogy a két együttes egymás elleni mérlegében tétmérkőzésen 8/4-re vezettek a magyarok úgy, hogy megnyerték az elmúlt négy összecsapást, és legutóbb 2008-ban kaptak ki vasárnapi riválisuktól.

A Novomatic Arénában a szlovákok 4-2 után egy 7-0-s rohammal megléptek, majd a honosított Turner Yvonne vezette hazaiak kerültek előnybe (11-9), ám a negyed mégis az ellenfélé lett.

A folytatásban a remekül lepattanózó rivális már kilenc ponttal elhúzott, de a 21 éves Kiss Virág - első válogatott kosara gyanánt - fontos triplát dobott, és nemsokára már magyar vezetésnek tapsolhatott a közönség.

A nagyszünetben Zele Dorina utolsó másodperces duplájával 36-32 volt az állás.A félidő statisztikájából kitűnt, hogy Zele és Határ Bernadett 13-13 ponttal volt a mezőny legjobbja, a lepattanócsatában pedig a szlovákok álltak jobban (19-17), akik mindössze egyetlen büntetőt dobtak 20 perc alatt.


Zele Dorina remek hátéka is kellett a győzelemhez.

Fotó. MTI

Térfélcsere után kitartott a lendülete a Székely-együttesnek, amely 13 ponttal nyerte a harmadik negyedet - a 208 centis Határ már 18 pontnál tartott -, és 60-37-nél gyakorlatilag eldőlt a meccs. A zárószakaszban a vendégek még felzárkóztak 12 pontra, de ennél közelebb nem sikerült férkőzniük a magyarokhoz, akik remek második félidei teljesítményükkel megszerezték első győzelmüket a selejtezőben.

Az összecsapást követően Székely Norbert elsőként azt emelte ki, hogy egy rosszul sikerült amszterdami mérkőzés után sikerült talpra állnia a csapatnak.

"Idegesen kezdtünk a csütörtöki vereség miatt, de aztán meglett a ritmus, és a második félidőben már sokkal jobbak voltunk. Büszke vagyok, hogy ilyen hátrányból is visszajöttünk, volt tartása a csapatnak, és a közönség is sokat segített a nehéz pillanatokban" - fejtette ki a szakvezető.


Gyakorlatilag már a 3. negyedben eldőlt a mérkőzés.

Fotó: MTI

Jövő novemberben újabb két játéknap következik, majd a kvalifikáció 2021 februárjában zárul. A kilenc csoportgyőztes és az öt legjobb második jut ki a tizenhat csapatos Eb-re, amelynek a rendező jogán már tagja Spanyolország és Franciaország.
Az idei Eb-n a válogatott megnyerte első két meccsét Nisben, majd harmadik csoportmérkőzésén, a belgrádi negyeddöntőben és az alsóházi rájátszásban is alulmaradt. Így összességében két győzelemmel és három vereséggel a hetedik helyen zárta az Eb-t, és mivel nem került az első hatba, már biztosan nem juthat ki a jövő évi, tokiói olimpiára.

Eredmény:
H csoport, 2. forduló:
Magyarország-Szlovákia 73-59 (13-19, 23-13, 24-11, 13-16)

A magyar pontszerzők: Határ 20, Zele 17, Turner 12, Kiss 9, Studer 5, Dubei 5, Lelik 5

A csoport állása:

1. Magyarország 3 pont/2 mérkőzés

2. Hollandia 2/1

3. Szlovákia 1/1

Borítókép: MTI

 

Videók