Veszélybe kerülhet a Sopron Basket Euroliga szereplése

Török Zoltán szerint nem tudják ott folytatni, ahol tartottak.


Török Zoltán ügyvezető szerint a Sopron Basket női kosárlabdaklub nem tudja ott folytatni, ahol az elmúlt években tartott és a jelenlegi helyzetben az Euroliga-szereplés is veszélybe kerülhet.

"A világ sportja jelenleg tetszhalott állapotban van, és senki sem tudja megmondani, hogy ebből az állapotból a felébredés milyen lesz" - mondta az M4 Sportnak Török.

Szerinte meg kell várni, hogy az újrakezdéskor milyen képet fog mutatni a nemzetközi és a hazai kosárlabdaélet, illetve a magyar gazdaság. Emlékeztetett rá, hogy még a koronavírus-járvány okozta válság előtt "olyan gazdasági természetű negatív esemény" következett be, amelynek hatására a klub "óvatos becslés" alapján 60-80 millió forintot vesztett árbevétel tekintetében. Kérdésre válaszolva konkrétabban fogalmazott, az idei és a jövő évre vonatkozóan az önkormányzattól származó létesítményüzemeltetési támogatások drasztikus csökkentését említette.

"Ez egy olyan kiesés a mi szintünkön, aminek a pótlását jelen pillanatban még nem látjuk, hogyan fogjuk megoldani" - tette hozzá.

Jelezte, nem kizárólag szponzori pénzekből és támogatásokból élnek, több vállalkozási formát tartanak fenn, az ezekben keletkező károk felmérése pedig még nem időszerű.

"Márciusban és áprilisban óriási veszteségeket szenvedtünk el" - hangsúlyozta ugyanakkor. "Hogy pontosan hogy fog kinézni ez a Sopron ősszel, télen, jövő tavasszal, azt most szinte lehetetlen megmondani. Egy valami teljes bizonyossággal állítható: nem tudjuk ott folytatni, ahol az elmúlt években, az elmúlt három-négy évben tartottunk."

Arra a felvetésre, hogy veszélybe kerülhet-e a kosárlabdacsapat Euroliga-szereplés - az előző kiírásban negyedik volt a gárda -, úgy reagált: "ha ma kellene erre válaszolni, akkor a válaszom az lenne, hogy igen".

"De sok idő van és nem szeretnék vészharangokat kongatni. Nagyon sok esetben álltuk mi a sarat az elmúlt évtizedekben és jöttünk ki lehetetlen helyzetekből, de a mai állapot az ez" - szögezte le.


Elmondta még, hogy a támogatás csökkentése a válság előtt történt meg, és attól függetlenül is olyan erőpróba elé állította volna a klubot, amelynek a megoldására "nem biztos, hogy egyedül, önállóan a klub jelen pillanatban képes".

"Így meg aztán végképp" - folytatta.

Jelenleg ezért nem az a kérdés, tudnak-e új játékosokkal tárgyalni, hanem az, hogy a korábban szerződtetett keretet miként redukálhatják.

"A szerződtetett játékosállomány megtartására sincsenek meg a garanciáink. Olyan deficites évbe pedig, amelyből nem tudunk visszajönni, nem fogok belemenni. Szerényebben kell a folytatásról gondolkodni. Fel kell mérni a terepet, meg kell vizsgálni a kárenyhítő lehetőségeket, és abból kell főzni, amink van" - mondta.


Török Zoltán beszélt a hat év után Lyonban távozó Aleksandra Crvendakicról, jelezte, hogy ennek nincs köze a válsághoz. Hozzátette, a csapat tengelyéből esik ki egy alapember, akinek a pótlása kívülről nem, de belülről megoldható.

"Olyan sok fiatal bontogatja a szárnyait nálunk, hogy közülük van olyan, aki megérett erre. Ki is mondom, Határ Bernadettre gondolok. Még ha nem is egy poszton játszanak, nem is egyforma a csapaton belül betöltött szerepük, de Határ Betti jelen pillanatban megérkezett arra a szintre, amelyen négy, esetleg öt évvel ezelőtt Aleksandra Crvendakic járt" - mondta az ügyvezető, aki szerint az lehet számára az előrelépés, ha olyan alapemberré válik, aki Crvendakic helyére léphet. E tekintetben mindegy, hogy a nyáron a WNBA-ben játszik-e, vagy csak edzőtáborozáson vesz részt.

"Aki látta őt tavasszal, egyetért velem, nem kell ehhez már amerikai túra, hogy az általam elmondott szerepkörben kipróbáljuk. Ő az, aki a magyar játékosok közül a legközelebb áll ehhez a szinthez" - hangsúlyozta. 

Borítókép: Facebook/Sopron Basket

Sport365.hu - Távozik a Sopron szerb játékosa

Aleksandra Crvendakic, a Sopron olimpiai bronzérmes szerb kosárlabdázója Lyonban folytatja pályafutását. A lyoni klub honlapján Tony Parker tulajdonos - a franciák legendás, négyszeres NBA-győztes, tavaly visszavonult kosarasa - közölte: a Sopron elleni Euroliga-mérkőzésen megerősítést kaptak Crvendakic kiváló képességeiről, akit több poszton is bevethető kosarasnak, igazi csapatembernek tart.

Videók