Kosarastragédia: több százan búcsúztak Győrben Tapodi Pétertől

Több százan vettek részt a győri szabadhegyi temetőben a múlt szombaton, Kapuvárnál történt buszbalesetben elhunyt Tapodi Péter, a HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapat klubigazgatójának búcsúztatásán.


 A 45 éves szakembertől többek között a baleset következtében szintén elhunyt vezetőedző, Fűzy Ákos özvegye és gyermekei, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) vezetése, a sportág jeles hazai képviselői - például Rátgéber László korábbi szövetségi kapitány -, valamint az Uniqa Euroleasing Sopron együttesének tagjai is végső búcsút vettek. A győri gárda játékosai közül azok lehettek ott a búcsúztatáson, akik már nem szorulnak kórházi ápolásra.

Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke méltatta Tapodi Péter munkásságát. Azt mondta, a szakember halálával nemcsak családját, hanem a magyar kosárlabdázást is hatalmas veszteség érte. Győr város nevében Simon Róbert Balázs alpolgármester beszélt. Úgy fogalmazott, hogy Tapodi Pétert gyorsan befogadta a város, mert Fűzy Ákossal együtt nagyon sokat tettek és sikeresen tevékenykedtek Győr kosárlabdasportjának felemeléséért. 

A klub nevében Fűzy András elnök búcsúzott az elhunyt klubigazgatótól. Személyes hangvételű beszédében megemlítette, hogy Tapodi Péter életében a kosárlabda mellett egyre nagyobb szerepet kapott párja és kétéves gyermekük, Tamara is. Hozzátette, a klubigazgató halálával pótolhatatlan veszteség érte a magyar és a győri kosárlabdasportot.

Múlt szombaton Kapuvár és Vitnyéd között ütközött össze egy személyautóval a győri csapatot soproni mérkőzésre szállító autóbusz. A baleset helyszínén meghalt Tapodi Péter klubigazgató, Fűzy Ákos vezetőedző pedig a győri kórházba szállítása után vesztette életét. Natasa Kovacevicnek, a csapat szerb játékosának amputálni kellett térd alatt a lábát, s rajta kívül összesen hét sérültet ápolnak még kórházban.

Videók