A DVTK-nál nem tudtak megállapodni a felek a folytatásról

Cziczás László nem marad a női kosárlabdacsapat élén.


Két év után távozik a DVTK női kosárlabdacsapatától Cziczás László vezetőedző.

A klub honlapjának szerdai tájékoztatása szerint a felek szerették volna folytatni a közös munkát, ám nem tudtak megállapodni egymással, így a következő szezont új trénerrel kezdi majd az együttes.

"Váratlan változás ez a csapat életében, az elmúlt időszakban mindenki a közös munka folytatása mellett tette le a voksát. Sajnálom, hogy ez most mégis meghiúsult, de úgy érzem, a nem is olyan távoli jövőben fog még Laci újra nálunk dolgozni"
- mondta Völgyi Péter, a miskolciak sportszakmai igazgatója.

Emlékeztetett rá, hogy Cziczással tavaly bajnoki döntőbe jutottak, míg a mostani idényben a második helyen álltak, amikor a koronavírus-járvány miatt félbeszakították és később lezárták a bajnokságot.

Borítókép: dvtk.eu

Videók