Újra megtréfálta a Barca a Real Madridot

Magyar főszereplője volt a legutóbbi El Clásicónak.


Hanga Ádám csapata, a Barcelona 86-69-re legyőzte a vendég Real Madridot a spanyol kosárlabda-bajnokság vasárnapi rangadóján.
 
A júniusi térdműtéte után nemrég visszatért magyar játékos 17 percet töltött a pályán a 7159 néző előtt lejátszott El Clasicón, s ezalatt 12 pontot és 3 lepattanót gyűjtött. A katalán gárda 9/1-re javította győzelmi mutatóját, és az élre állt a tabellán.
    
"Nagyon nehéz héten vagyunk túl ismét, sok utazással, ráadásul a harmadik meccsünk az El Clasico volt" - utalt arra az MTI-nek a 29 éves légiós, hogy a hét közben két Euroliga-találkozóra került sor, a görög Panathinaikosz vendégeként elvesztett összecsapáson egy kisebb sérülés miatt nem szerepelt, majd otthon az olasz Olimpia Milano elleni sikerből 4 ponttal vette ki a részét. 
    

"Fantasztikus mérkőzést vívtunk a Reallal, folyamatosan telt ház előtt játszunk, ami rengeteg erőt ad" - tette hozzá Hanga, majd a közeljövőről szólva azt mondta, most ötnapos szünet következik, így kipihenhetik magukat, és felkészülhetnek a folytatásra. 

Videók