Otthon sem ment a Sopronnak a Kurszk ellen

A 19 pontos Brooks volt a magyar csapat legeredményesebb játékosa.


A Sopron Basket házigazdaként 74-61-re kikapott az orosz Dinamo Kurszk csapatától a női kosárlabda Euroliga csoportkörének 13. fordulójában.

Eredmény, 13. forduló, B csoport:
Sopron Basket-Dinamo Kurszk (orosz) 61-74 (17-18, 20-14, 13-21, 11-21)

a magyar csapat legeredményesebb játékosai: Brooks 19 pont, Crvendakic 13, January 12

A Sopron 6/6-os győzelmi mérleggel a B csoport ötödik helyén várta az utolsó előtti fordulót, míg a Kurszk 5/7-tel a hatodik helyet foglalta el. A két csapat szezonbeli első mérkőzésén az előző idényben ezüstérmes orosz csapat saját közönsége előtt kiütéses, 78-47-es győzelmet aratott.

A soproniakat az előző két évben a négyes döntőig vezető spanyol Roberto Iniguezt az első találkozó óta menesztették, így ezúttal már a szerb Momir Tasic irányította a Kurszk együttesét.

A csütörtöki első negyedben villámrajtot vett a hazai csapat, Aleksandra Crvendakic pontjaival már 11-4-re is vezetett, ám a vendégek két gyors triplának köszönhetően fordítottak. A második periódusban jobbára Gáspár Dávid csapatának akarata érvényesült, amely a nagyszünetre 37-32-es előnnyel mehetett el. A mezőnyből jobban célzó hazaiaktól ketten, Jelena Brooks (12) és Crvendakic (10) is tíz pont felett járt már ekkor.

A második félidőt sokkal jobban kezdték a vendégek, akiknek védekezése javult: a Sopron nyolc perc alatt mindössze négy pontot szerzett. Az orosz csapat hatékonyabban támadott, mint korábban, így tízpontos előnybe került. Az utolsó percekre összeszedte magát a hazai együttes, Briann January és Brooks pontjai után mínusz háromra zárkózott. Az utolsó játékrészben, több mint hét perccel a vége előtt January megkapta második sportszerűtlen hibáját, így a hajrát csak az öltözőből követhette figyelemmel. Brooks újabb triplájával ennek ellenére 59-60-ra zárkózott a magyar bajnok, de a folytatásban nem sikerültek a megoldásai, így a Kurszk örülhetett a győzelemnek.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa az oroszok honosított amerikai kosarasa, Epiphanny Prince volt 23 ponttal.

Gáspár Dávid a mérkőzés után így nyilatkozott:

"Gratulálok ellenfelünknek! Kemény mérkőzés volt! Most kicsit fáj ez a vereség, nyerni akartunk. Ugyanakkor büszke is vagyok a játékosaimra, az Euroliga egyik top csapata ellen játszottunk. A kulcsfontosságú pillanatokban nem találtunk be, sok ki nem kényszerített hibát vétettünk. Nem tudtunk élni a lehetőségeinkkel sem, amiket kialakítottunk. Felemelt fejjel hagyhattuk el a pályát, és mindent meg fogunk tenni Schioban a győzelemért. Előtte azonban még a PEAC ellen van a hétvégén egy fontos mérkőzésünk. Tesszük tovább a dolgunkat!"



Az előző idényben negyedik Sopron jövő szerdán az olasz Schio vendégeként zárja a csoportkört, aminek végén mindkét nyolcasból a négy legjobb csapat jut tovább a két győzelemig tartó negyeddöntőbe, míg az ötödikek és hatodikak az Európa Kupa negyeddöntőjében folytatják.

A teljes mérkőzést itt tekintheti meg:

A csoport állása: 1. (és továbbjutott) Fenerbahce (török) 24 pont, 2. Lyon (francia) 20 (942-919), 3. Lattes Montpellier (francia) 20 (924-923), 4. Famila Schio (olasz) 20 (774-793), 5. Sopron Basket 19 (803-826), 6. Dinamo Kurszk (orosz) 19 (893-935), 7. UNI Spar Citylift Girona (spanyol) 18, 8. Arka Gdynia (lengyel) 16

Borítókép: wb-sopron.com

Videók