Női Euroliga - Pályaelőnnyel kezdi a következő kört a Sopron

Legutóbb legyőzték aktuális ellenfelük.


Az előző idényben ezüstérmes Sopron pályaelőnnyel és továbbjutási eséllyel várja a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőtjét, melyben a francia Bourges lesz az ellenfele.

 
A csapat, amely szombaton fennállásának nyolcadik Magyar Kupa-aranyérmét gyűjtötte be, 18 forduló után veretlenül vezeti az NB I tabelláját, ezzel megnyerte az alapszakaszt. A csoportkör utolsó fordulójában dőlt el, hogy másodikként végez az éllovas Dinamo Kurszk mögött. Mint a wbasket.hu szaklap emlékeztetett rá, 2009-ben a soproniak hasonló versenyhelyzetben már búcsúztatták a francia gárdát, ezzel bejutottak a salamancai Final Fourba. A Sopronban kedden kezdődő párharc ezúttal is az egyik fél második sikeréig tart.
 
A csoportkörben Roberto Iniguez együttese stabilan teljesített, és a rangsorokat nézve a pontátlagok, illetve mezőnybeli dobószázalékok terén is hatodikként végzett. A lepattanók szempontjából a 10., a gólpasszokban és szerzett labdákban 11. lett a magyar bajnok. Kiemelkedő, hogy a harmadik legjobb százalékkal büntetőznek a spanyol vezetőedző tanítványai, és a harmadik legkevesebb eladott labdát is a Sopronnál regisztrálták a 14 játékhét összesítése alapján. A Bourges 74,4-es átlagával a negyedik legponterősebb volt az alapszakaszban, 20,4-es gólpasszátlaggal pedig a harmadik legmagasabbat érte el. Olivier Lafargue együttese a hétvégén ugyancsak kupasikerrel hangolt az Euroliga-negyeddöntőre, ugyanis a Francia Kupa elődöntőjében 79-60-ra legyőzte a Lyont, ezzel bejutott a május 11-én sorra kerülő fináléba.
 
A soproniak honlapja kiemelte, hogy 1999. november 4. óta a két csapat 18-szor csapott össze a kontinentális elitsorozatban, és mindketten kilencszer nyertek. Legutóbb, 2017 januárjában a magyarok bizonyultak jobbnak hazai pályán 57-50-re. Pozitív előjel, hogy a Bourges eddig csak egyszer tudott győzni a soproni csarnokban.
 
Érdekes, hogy az alapszakasz végén a magyarok 8/6-os mutatója a második helyet eredményezte a B csoportban, míg az ellenfélnek a 9/5-ös mérleg is csak a harmadik helyhez volt elég az A jelű nyolcasban.

A negyeddöntő párosítása:
Sopron Basket-Bourges (francia)
Jekatyerinburg (orosz)-Riga (lett)
Dinamo Kurszk (orosz)-Polkowice (lengyel)
USK Praha (cseh)-Fenerbahce (török)
    
A Sopron-Bourges párharc menetrendje:
kedd: Sopron-Bourges 18.00
péntek: Bourges-Sopron 20.00
 
ha szükséges:
március 13.: Sopron-Bourges 18.00

 

Videók