Hanga Ádám örül az edzőváltásnak

Korábbi sikeredző érkezett a Barcelonához.


Hanga Ádám, a Barcelona magyar válogatott kosárlabdázója kijelentette, ideje volt az edzőváltásnak klubcsapatánál.
 
„Nagyon jó kapcsolatot ápolok Sito Alonsóval, de ideje volt a váltásnak, kellett a csapatnak. Remélem, ez meghozza a kellő önbizalmat, és új lökést ad az együttesnek. Új szakasz kezdődik a klubnál, mintha egy új idényt kezdenénk el” – nyilatkozta a Kossuth Rádiónak a 28 éves játékos, akit a múlt hétfőn menesztett edző hívott a katalánokhoz, mivel tavaly még Vitoriában dolgoztak együtt.
 
Hanga úgy fogalmazott, most lehetőségük van visszatérni korábbi önmagukhoz, akik a szezon elején voltak. Emlékeztetett, hogy a bajnokság mellett a spanyol kupában is érdekeltek, az Euroligában viszont már csak matematikai esélyük van a rájátszásba kerülésre, így ott csupán a tisztes helytállás lehet a céljuk az alapszakaszból hátralévő mérkőzéseken.
 
Sito Alonsót a 68 éves szerb Svetislav Pesic váltotta a kispadon, aki 2002 és 2004 között már irányította a Barcelonát, s ezalatt Euroligát nyert a katalánokkal.
 
„Az a filozófiája, hogy könnyű kosarat semmiképpen ne kapjunk, ami pedig jellemző volt a csapatra. Próbáltunk védekezésben és támadásban is változatni egy-két dolgon. A hangsúly a védekezésen van, mert azzal voltak problémáink” – magyarázta Hanga.
 
A spanyol Király Kupa nyolcas döntőjét csütörtöktől vasárnapig Las Palmasban rendezik, a Barcelona ellenfele a negyeddöntőben éppen a Vitoria lesz. A baszkok a bajnokságban mindkét alkalommal legyőzték a katalánokat.
 
„Speciális mérkőzés lesz, nem akarok sorozatban háromszor kikapni attól a csapattól, amelytől eljöttem” – szögezte le a magyar válogatott csapatkapitánya.
 
Hanga elmesélte, egy ideig az sem volt teljesen biztos, megrendezik-e egyáltalán a nyolcas döntőt. A játékosok és a spanyol szövetség (ACB) közötti kollektív szerződés ugyanis lejárt, ezért újra kellett tárgyalni a feltételeket.
 
„Voltak különböző pontok, amelyekben a játékosok szervezete nem tudott megegyezni az ACB-vel, és úgy gondoltuk, ha összefogunk, akkor tulajdonképpen rá tudjuk erőltetni az akaratunkat a szövetségre. Jó lehetőség volt arra, hogy mi nyerjünk, és ez sikerült is” – fogalmazott Hanga, aki elismerte, a sztrájk tulajdonképpen csak blöff volt, hiszen a kupadöntő nem maradhatott el.
 

Kidőlt a Real alapembere, nem lehet ott a PSG ellen " NEMZETKÖZI FOCI › Spanyol foci

A Nemzeti Sport értesülései szerint térdsérülés miatt hetekig nem számíthat Toni Kroosra a Real Madrid labdarúgócsapata. Mint azt a királyi gárda a hivatalos honlapján írja, a 28 éves Kroosnak a diagnózis szerint a bal térdében meghúzódott a külső szalag - a közleményben az áll, az orvosi stáb egyelőre nem tudja, mennyit kell kihagynia a középpályásnak, ám a spanyol média egybehangzóan arról cikkez, hogy több hétről van szó.

Videók