Szerkesztő: Kvanduk Bence | MTI
2019. 04. 13. 09:11

Elmondták, min múlt a vereség.

A nagyszünet után mutatott gyengébb teljesítménynek tulajdonítja a házigazda Sopron Basket vezetőedzője, Roberto Iniguez azt, hogy csapata 81-59-re kikapott pénteken az elődöntőben a címvédő orosz Jekatyerinburgtól a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjében.
 
"A második félidőben nem voltunk ott fejben, nem mentek be a dobások, túl sokat gondolkoztunk támadásban, statikussá vált a játékunk, és a támadások után időnként nem figyeltünk a védekezésre" - sorolta a találkozót követő sajtótájékoztatón a spanyol tréner. "Mindent megpróbáltunk, de nem sikerült. A folytatásban a vasárnapra kell összpontosítanunk, mert idehaza játszunk, és ki kell szolgálnunk a közönséget. Egymás után másodszor vagyunk ott Európa négy legjobb csapata között, most a harmadik helyet kell megcéloznunk" - jelentette ki Roberto Iniguez, hozzátéve, tanítványaival együtt sok hullámvölgyből kijöttek már, és most is erre lesz szükség.
 
A csapatkapitány Fegyverneky Zsófia is a két félidő közti különbségről beszélt:
 
"Az első félidőben jó munkát végeztünk, és úgy játszottunk, ahogy elterveztük. Sajnos a második félidőben sokszor kellett öt az öt ellen játszanunk, nehéz dobásokat kellett elvállalnunk. Így az ellenfél elhúzott, mi pedig már nem tudtuk utolérni őket. A második húsz perc miatt csalódott vagyok, mert ha úgy játszunk, mint előtte, akkor sokkal jobb meccs lehetett volna. A Jekatyerinburg ma is megmutatta, hogy mennyire erős csapat" - vélekedett a bedobó.
 
Az orosz együttest irányító Miguel Mendez elismerően nyilatkozott a soproni körülményekről:
 
"Gratulálok a soproni csapatnak és a városnak is, nagyszerű szervezést látunk itt, örömmel jöttünk ide. Ami a meccset illeti, kezdettől fogva irányítottuk a játékot, de a védekezésben elkövettünk néhány hibát a második negyedben. A nagyszünet után kiválóan játszottunk, és a védekezésünk is feljavult. Bízom benne, hogy vasárnap is hasonló formát mutatunk majd" - fűzte hozzá.

Az ex-soproni Kayla McBride is elsőként a rendezést dicsérte: "nagyszerű volt a hangulat, szeretünk ilyen közegben játszani. Ma nagyon fontos volt a labdabirtoklás, Courtney Vandersloot nagyszerű munkát végzett irányítóposzton, mi pedig követtük őt. Igazi csapatmunka volt, már nagyon várom a vasárnapi döntőt" - utalt arra, hogy két nap múlva a szintén orosz Dinamo Kurszk vár rájuk a fináléban. 

Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket

Legfrissebb híreink

21:49 - Véget értek Fucsovics barcelonai álmai TENISZ
20:42 - Forradalmi pillanat a francia futballban! NEMZETKÖZI FOCI
19:06 - Asztalitenisz-vb: egyik szemünk sír, másik nevet EGYÉB SPORTOK
18:36 - Bendegúz ment, látott, győzött AUTÓ-MOTOR
17:47 - Balázs Attila a Budapesti tenisztorna második fordulójában TENISZ
17:12 - Stollárék kiütötték a 2. kiemeltet TENISZ
16:41 - Ronnie O'Sullivan kikapott az amatőr James Cahilltől EGYÉB SPORTOK
16:11 - Nagyban zajlik a budapesti asztalitenisz-világbajnokság - KÉPEK EGYÉB SPORTOK
15:45 - Már világbajnok, de még tele célokkal EGYÉB SPORTOK
15:44 - Babos Tímea bejutott a legjobb 16 közé TENISZ
14:53 - Magyar sikerek a genovai vitorlás versenyen EGYÉB SPORTOK
14:05 - „Kiváló rendezvény” minősítést kapott az asztalitenisz vb EGYÉB SPORTOK
13:43 - Edzőváltás a Wolfsburgnál NEMZETKÖZI FOCI
13:13 - Szerdán egymásnak esik a City és a United NEMZETKÖZI FOCI
12:42 - Új ellenfelet kapott Valkusz Máté TENISZ
11:55 - Sajnos a Chelsea csatárának szezonja véget ért NEMZETKÖZI FOCI
11:25 - A Veszprém nyolcadszor, a Szeged először juthat elődöntőbe KÉZILABDA
10:37 - A Dallas is bejutott a nyolc közé JÉGKORONG
09:29 - Hazard testvérét is topcsapatok csábítják NEMZETKÖZI FOCI
09:27 - NBA: Ismét megállíthatatlan volt a görög óriás - videó KOSÁRLABDA
08:12 - Tenisz: komoly tervei vannak a magyar származású klasszisjelöltnek TENISZ
07:48 - Gedó György 70 éves - PORTRÉ KÜZDŐSPORTOK
07:09 - Keddi sport: rangadó a Magyar Kupában EZT LÁTOD ÉLŐBEN
23:13 - Olasz foci: meglepetés a rangadón NEMZETKÖZI FOCI
22:26 - Tenisz: óriási szerencséje volt Babos Tímeának TENISZ
21:21 - Chelsea: ha Hazard megy, ez a klasszis pótolhatja NEMZETKÖZI FOCI
20:12 - Menjünk egy kört Sennával - csak úgy! VIDEÓ AUTÓ-MOTOR
19:33 - Jégkorong: ezzel a kerettel juthat az elitbe a magyar válogatott JÉGKORONG
18:56 - Így lehet bajnok a Barca szerdán NEMZETKÖZI FOCI
17:46 - Gera Zoltán ma 40 éves - VIDEÓ MAGYAR FOCI
17:19 - Modric 300. NEMZETKÖZI FOCI
16:55 - Magyar szumó-sikerek KÜZDŐSPORTOK
16:12 - Ronaldo büszkesége - VIDEÓ! NEMZETKÖZI FOCI
15:46 - Mi a következő lépés a legfiatalabb kamionbajnoknak? - VIDEÓ AUTÓ-MOTOR
15:45 - Ilyen, amikor Jakabos Zsuzsit meglocsolják VIDEÓ! ÚSZÁS
15:04 - Zidane szerint Benzema a legjobb - VIDEÓ! NEMZETKÖZI FOCI
14:15 - Fucsovics továbbjutott TENISZ
14:05 - Jól szerepelnek a magyarok a VB-n EGYÉB SPORTOK
13:45 - Notre Dame mezben lettek bajnokok - videó, fotók! NEMZETKÖZI FOCI
12:41 - Djokovic meglepő ajándéka TENISZ
11:40 - Mbappé nemet mond Zidane-nak NEMZETKÖZI FOCI
10:45 - Edzőváltás Jászberényben RÖPLABDA
10:15 - Drámai végjáték az NHL-ben JÉGKORONG
09:23 - Egy győzelem kell a továbbjutáshoz KOSÁRLABDA
09:08 - Hogyan legyünk fitnesz világbajnokok pár egyszerű lépésben - VIDEÓ EGYÉB SPORTOK
08:33 - Vereség ellenére csúcsformában a válogatott JÉGKORONG
07:49 - Örömünnep 34 év után NEMZETKÖZI FOCI
07:08 - Hétfői sport: pályán a Chelsea és Fucsovics EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények