Agresszív játékkal lehet sikeres a Győr a Lille ellen

Agresszív játékkal lehet sikeres a Hat Agro-UNI Győr női kosárlabda-csapata a Lille sztárcsapata ellen, amelyet csütörtökön fogad a Magvassy-csarnokban - hangzott el a klubvezetés szerdai sajtótájékoztatóján.


Fűzy Ákos, a klub társadalmi elnöke megemlítette: a szezonban ez az első alkalom, hogy hazai pályán játszik az együttes, ráadásul ez lesz az első hivatalos mérkőzés a hétvégén felavatott Audi Aréna Győr sportkomplexumban.

Utalt rá: számos saját nevelésű fiatal játékos került fel a felnőtt keretbe, közülük négyen léphetnek pályára holnap, de többeket szerződtettek más csapattól; köztük a kéztörése miatt december közepéig játékképtelen Laklóth Anna csapatkapitány helyét ideiglenesen átvevő Vajda Annát is.

Völgyi Péter vezetőedző szerint a három válogatott és három külföldi játékossal felálló Lille-nek rendkívül jó esélye van arra, hogy kiváló helyezést érjen el az Európa Kupa végjátékában, legnagyobb ereje a védekezésben és a győriekét 10 centivel meghaladó átlagmagasságukban van, ezért "egyetlen esélyünk van: az, hogy ha pofátlanok, agresszívak leszünk, és megpróbáljuk kihasználni azt, hogy hazai pályán vagyunk".

Emellett jó külső dobóteljesítmény kell ahhoz, hogy a győriek megszorítsák vagy megverjék ellenfelüket - tette hozzá, jelezve: nem valószínű, hogy a Győrbe költözésével járó 24 órás út után játéklehetőséget kap a négyes-ötös posztra szerződtetett amerikai Tabita Wampler, de vasárnap a Cegléd elleni meccsen már pályára lép a tavaly Romániában szerepelt légiós.

Videók