A Falco a „D” jelű csoportba került

Görög, lett és selejtezős ellenfelet kapott a Falco.


A bajnok Falco-Vulcano Energia KC Szombathely a görög AEK Athénnal, a lett VEF Rigával és egy selejtezőből érkező csapattal került azonos négyesbe a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája szerdai csoportsorsolásán.

A sorozat honlapja szerint a selejtezőben az olasz Treviso, a brit London Lions, a dán Bakken Bears, a holland Leiden, a belga Mons-Hainaut és a fehérorosz Minszk küzd majd egyenes kieséses rendszerben a főtábla D csoportjának még szabad helyéért. Az első csoportkörben a nyolc kvartettből az elsők nyolcaddöntőbe jutnak, a második és harmadik helyezettek pedig az egyik fél második győzelméig tartó mini rájátszásban döntik el a továbbjutást. Ezt követően a megmaradt 16 csapatot négy négyes csoportba sorsolják és körmérkőzéssel döntik el, ki kerül a negyeddöntőbe, amelyben a továbbjutók ismét az egyik fél második sikeréig tartó párharcot vívnak a négyes döntőért.

A selejtezőket szeptember 13. és 17. között játsszák, az első csoportkör október 5-én rajtol és december 22-én zárul, a 16 közé jutásról döntő rájátszás januárban lesz. A négyes döntőt 2022. május 13-15-én rendezik.

Borítókép/Fotó: falcokc.hu

Videók