Maximálisan megfelelt a Sopron Basket csapata

Gáspár Dávid csapatán kívül a Salamanca kapott egyedül "csillagos ötöst.


A Sopron Basket maximális osztályzatot kapott a Nemzetközi Kosárlabda Szövetségtől (FIBA), miután veretlenül zárta a női Euroliga csoportkörét.

A hazai és bourges-i buboréktornákon mind a hat mérkőzésén nyertes magyar bajnok a múlt héten a D csoport győzteseként lépett tovább a negyeddöntőbe. Gáspár Dávid együttesén kívül a 16 csapatos mezőnyből csak a szintén százszázalékos spanyol Salamanca kapott "csillagos ötöst" a FIBA szakírójától.

"Abszolút briliáns. A Sopron megérdemelten kapja meg a legjobb érdemjegyet, Jelena Brooks és Gabby Williams óriási hatással volt a csapat játékára. Le a kalappal Gáspár Dávid és tanítványai előtt, nagyszerű menetelésen vannak túl, amely tovább folytatódhat, mivel az utóbbi négy évben már a harmadik Final Four-részvételükre hajtanak"
- írta Paul Nielsen.

A soproniak - akik legutóbb tavaly februárban, az olasz Schio ellen veszítettek tétmérkőzést - az oda-visszavágó rendszerű negyeddöntőben a francia Lyonnal csatáznak majd a négyes döntőbe jutásért. Az első meccset március 17-én rendezik Lyonban, a visszavágóra két nappal később kerül sor Sopronban.

 

Borítókép: Tóth Zsombor/ Sopron Basket 

Videók