Kosárlabda: így ülhet fel Európa trónjára a Sopron - videó

Nagyon fontos mérkőzés vár a soproni hölgyekre.


Csoda Sopronban! - de ez csak a kívülállók számára az. Az Euroliga-döntőbe jutott női kosárlabdacsapat játékosai - egyelőre legalábbis – nem élték meg csodának, hogy első magyar csapatként, pénteken a török Yakin Dogu legyőzésével bejutottak a legrangosabb kupasorozat fináléjába. A főhősök a siker titkáról és a döntőbeli tervekről is meséltek a DIGI Sport híradójának.
 
„Azt mondom inkább, hogy hihetetlenül mértekben bíztunk egymásban, nem csodának aposztrofálnám azt, amit tettünk, mert nagyon keményen megdolgoztunk ezért a sikerért, és végig támogattuk egymást. Tudtuk, hogy bennünk van ez az eredmény. Ebben a csapatban nagyon könnyű játszani, mert remek az edzői stáb és kiváló játékosaink vannak, nincs más dolgunk, mint élvezni ezt, nagyon büszke vagyok magunkra a mostani siker után” – értékelt a Sport24-nek Alekszandra Crvendakics.
 
A 68-65-s győzelem pedig egyben azt is jelenti, hogy magyar klubcsapat először játszhat Euroliga-döntőt. Az ellenfél az az orosz Jekatyerinburg lesz, amely korábban már háromszor is megnyerte az Euroligát, legutóbb 2016-ban.  
 
„Eddig, az Euroligában minden meccsünk előtt azt mondták az ellenfelünkre, hogy az más szint, mint a Sopron. A mostani meccs előtt is mindenki azt mondta, hogy a Yakin Dogu más szint, mint a Sopron, aztán valahogy mégis itt vagyunk. Nyilván tudjuk, mi a realitás, tudjuk, hogy ki az esélyes a döntőben, de meg fogtunk mindent tenni, ahogy eddig is, fel fogunk készülni, és száz százalékot fogunk adni” – nyilatkozta Fegyverneky Zsófia.
 
„Nem tudom megmagyarázni, milyen érzés egy ilyen csapattal bejutni a döntőbe, egy kis család vagyunk.  Szerintem a döntőben van a helyünk, és keményen dolgoztunk az egész szezonban, a döntőben pedig meg kell mutatnunk, hogy 40 perc alatt bárki ellen jól tudunk játszani” – fogalmazott Jelena Milovanovics.
 
Az oroszok tele vannak sok csatát megélt világklasszisokkal, de azért is jó a négyes döntő lebonyolítása, mert egy meccsen bárki csodát tud tenni. A soproniaknak, mondjuk, kétszer kellene mindezt végrehajtaniuk 48 órán belül.
 
„Lehet, hogy az ellenfélnek nem fog bejönni semmi, nekünk pedig minden – ha ez lesz, akkor győzni fogunk. A bemelegítéstől a meccs végéig koncentráltnak kell lennünk, ha nyerünk, nyerünk, de ha nem, akkor is döntőt játszottunk, a Sopron Basket számára ez is nagy dolog” – foglalta össze a lényeget Milovanovics.
 

Az Euroliga döntőjét vasárnap 20 órakor rendezik Sopronban. 

Videók