A magyar válogatott csapatkapitánya továbbra is külföldön folytatná

Keller Ákos abban bízik, hogy a válogatott sikerek segíthetik karrierjét.


A következő szezonban is külföldön szeretne kosárlabdázni Keller Ákos, a magyar válogatott csapatkapitánya.

"Egyelőre várok, de egyértelműen az a tervem, hogy folytassam a külföldi karrieremet. Ez attól függ, hogy kapok-e ajánlatot. Remélem, segíteni fognak a válogatottbeli sikerek" - nyilatkozta az M1 aktuális csatornán Keller.

Hozzátette, meglehetősen furcsa szezon áll mögötte, hiszen az Egis Körmendben kezdett, majd a horvát KK Zadar játékosa lett, végül február elejétől az olasz másodosztályú Orlandina Basket Capo d'Orlando együttesében szerepelt.

Keller szerencsésebb volt, mint az élvonalbeli Pallacanestro Reggiana légiósa, Vojvoda Dávid, mert az utolsó repülőjáratok egyikével haza tudott utazni Olaszországból.

Mint elmondta, az étkezések között csak házimunka, tévénézés és némi edzés szerepel a napirendjében, mert ő is alig mozdul ki otthonról a koronavírus-járvány miatt.

"Kedden derült ki, hogy vége a szezonnak az olasz másodosztályban is, de már korábban tudni lehetett, hogy nem játsszuk le a hátralévő meccseket"
- közölte.

Keller elárulta, sokat beszélget válogatottbeli csapattársaival, akik közül az NB I-ben szereplők sokat bosszankodnak, mivel a magyar szövetség (MKOSZ) várakozás nélkül, idejekorán lezárta a bajnokságot. Szerintük a helyzet ezt akkor nem indokolta, mert akkoriban még nem volt veszélyhelyzet.

"A szövetség ezzel cserben hagyta a játékosokat, mert rábízta őket a klubokra, amelyek többsége szerződést bontott velük"
- szögezte le.

A center szerint az MKOSZ-nek útmutatást kellett volna adnia a kluboknak, hogyan kezeljék a helyzetet, és megakadályozni, hogy mindenkit egyoldalúan elbocsáthassanak.

Szerinte a megoldás a közös megegyezéses szerződésbontás lett volna, mert abban az esetben a klubok legalább a pénz egy részét kifizetik a kosárlabdázóknak.

Borítókép: facebook/ Keller Ákos
 

Videók