"Nem tudom, hogy lesz-e még egyszer ekkora esélyem bajnokságot nyerni."

Az Egis Körmend játékosa nehezen dolgozza fel, hogy az egész éves munkájuk kárba veszett azzal, hogy nem fejezik be a bajnokságot. - Exkluzív interjú


A koronavírus-járvány terjedése miatt március 14-én a Magyar férfi kosárlabda-bajnokság is félbeszakadt, 17-én pedig az is kiderült, hogy az idei bajnokságot már sosem fogják lezárni. Az MKOSZ határozata alapján nem hirdetnek győztest és kieső csapat sem lesz. Ezzel az utolsó reménysugár is megszűnt, hogy láthatunk még idén néhány parázs ütközetet. A kialakult helyzet feldolgozása a nézőknek és a játékosoknak is sok időbe telik majd. Erről Ferencz Csabával, az Egis Körmend csapatkapitányával beszélgettünk.

- Eltelt egy hét a döntés óta, megemésztetted már a történteket?

- Hát ezt szerintem sosem lehet megemészteni, legalábbis én így vagyok vele. Nagyon jó szezonunk volt, és úgy érzem, mostanra igazán összeállt a csapat. Sokra volt hivatott ez a gárda, úgyhogy én nagyon elkeseredtem, amikor lefújták a szezont. Szerintem ezzel nem csak én voltam így. Persze lehet, hogy másol örültek neki - nevet-, vagy inkább jobbnak látták, hogy ez így alakult.


Ferencz Csaba (középen) 2019-ben, magyar sport kategóriában megkapta a Vas Megyei Prima díjat.

"Én azonban nem, és még sokan mások sem, de ezzel most nem tudunk mit csinálni, az MKOSZ így döntött."

Most is azt mondom, hogy elsődleges dolog természetesen mindenkinek az egészsége, és a családja. Ez egyértelmű, és ezzel nincs is baj, csak én amondó vagyok, hogy érdemes lett volna egy hónap szünetet eszközölni, és utána dönteni arról, hogy merre veszi az irányt ez az egész. Még akkor is lehetett volna úgy dönteni, hogy lefújják a szezont. Úgy gondolom, hogy Magyarországon időben hoztak jó döntéseket a vírussal kapcsolatosan, és az emberek be is tartják ezeket a szabályokat.


A körmendiek "Fepuja" 10 éves kora óta játszik a csapat színeiben, nem csoda, hogy mindennél jobban szeretne újabb bajnoki címet nyerni nekik.

"Bízom benne, hogy május végére lecseng majd ez a járvány. Ebben az esetben szerintem lehetett volna folytatni ezt a bajnokságot. De ez már a múlt, ebbe bele kell törődnünk: ez van."

- Nektek volt beleszólásotok ebbe a döntésbe?

- Nekünk nem, legalábbis a csapatkapitányoknak biztosan nem. Azt nem tudom, hogy a vezetőség véleményét kikérték-e.


Több, mint 600-szor lépett pályára piros-fekete színekben.

- Ha a játékosok tehettek volna javaslatot, akkor más lett volna a helyzet?

- Akkor más. Én biztos vagyok benne. Mi csapatkapitányok azt beszéltük, hogy igen, kell egy szünet, nehogy tovább terjedjen a vírus, illetve, nehogy valaki megfertőződjön, és emiatt bajba kerüljön a csapata, vagy a családja. Mi azt mondtuk akkor, hogy álljunk meg, de nem azt, hogy fejezzük be a szezont.


A szurkolók és a játékosok sem könnyen élik meg a mostani helyzetet. Ezen a korábbi felvételen Ferencz vezényel, egy győztes meccs után.

- Egy hónap kihagyás azért nem kevés. Nem lett volna nehéz az újrakezdés?

- Biztosan nagy kihívás lett volna mindenki számára így formában maradni, illetve visszanyerni azt, de le tudtuk volna játszani a szezont.

"El tudtuk volna dönteni a helyezéseket, és mindenki megnyugodott volna. Most elég sok kérdőjel marad. Nem csak a mi esetünkben."

Mondhatnám a Falcot, a Paksot és a Debrecent, és még jó pár csapatot, akinek volt esélye szép eredményt elérni. Az biztos, hogy érdekes lett volna újra felpörögni, de szerintem ezt mindenki meg tudta volna oldani.


Ferencz Csaba (alsó sor, balról a második) 2003-ban már nyert egy bajnoki címet a nevelőegyesületével.

- Ha őszinték akarunk lenni, neked már csak néhány szezonod van hátra. Így nézve még fájóbb ez az év?

- Ezt nagyon jól mondod.

"Nem tudom, hogy nekem személy szerint lesz-e még egyszer ekkora esélyem bajnokságot nyerni."


A körmendi játkosok, 2016-ban a Magyar Kupa megnyerése után.

Természetesen mindenki tisztában van vele, hogy a Falco kiemelkedik a mezőnyből, és nagyon jó csapata van, illetve a Paks és a Debrecen is kezdett összeállni. Abszolút nem lett volna ez lejátszva, de úgy gondolom, hogy mi is nagyon jól összeálltunk, mindenki tudta a dolgát, és jöttek az eredmények. Sorra nyertük a meccseket, és benne volt a pakliban, hogy tudunk meglepetést okozni.

"Bár a végső győzelemhez szerencse is kellett volna, de úgy érzem, hogy meg volt az esélyünk arra, hogy partiban legyünk a bajnoki címért."

- Ráadásul a Magyar Kupa is elmarad.

- Arról meg ne is beszéljünk, hogy még az is ott lett volna. Ez  a helyzet óriási csalódást jelent most minden játékos számára.

 

Az Egis Körmend csapata így köszönte meg a zártkapus meccs végén is a szurkolást, szerte az országban, a világban mindenkinek! Mindörkké MTE! ##tippmix

562 Likes, 9 Comments - Egis Körmend Hivatalos (@egis_kormend_hivatalos) on Instagram: "Az Egis Körmend csapata így köszönte meg a zártkapus meccs végén is a szurkolást, szerte az..."

Idei utolsó mérkőzésüket már zárt kapuk mögött játszották. Természetesen a szurkolókat így is megünnepelték a játékosok.

- Ha már szóba került. Milyen a hangulat most a csapatnál?

- Ezt nem is tudom szavakba önteni. Mindenki nagyon csalódott. Próbáljuk hasznosan tölteni az időnket, de nagyon furcsa, hogy nincs edzés. Ez rossz érzés, de az az elsődleges, hogy mindenki egészséges maradjon, és ne követeljen ez az egész annyi áldozatot, mint jónéhány országban. Ez van, ehhez kell alkalmazkodni mindenkinek. Próbáljuk túlélni.

- Hogyan alakultak át a mindennapjaitok a döntést követően? 

- Gyökeresen.

"Egyik pillanatról a másikra elvesztettük a munkánkat, és azt amit mindegyikünk imád csinálni. Ezt nem könnyű feldolgozni úgy, hogy az ember a négy fal között van és próbálja betartani azokat a szabályokat, amik most érvényesek."


Ferencz Csaba és felesége, kislányukkal, Zselykével.

Ettől függetlenül muszáj kimenni a ház elé a picivel egy húsz perces sétára, hogy egy kicsit mozogjunk. Ezen kívül az ember próbál otthon különböző mozgásformákat csinálni, de nagyon nehéz. 

- A gyerkőcre és a családra így gondolom több idő jut. Ez azért pozitív, nem?

- Ez az egyetlen dolog, ami nagyon pozitív az egészben, hogy ilyenkor az ember mindent be tud pótolni, ami év közben a sok edzés és utazás miatt nem lehetséges. Együtt lehetek a családdal, és sokat tudok játszani a kislányommal.

  
A hirtelen jött szabadidőben a játékos próbál minél több időt együtt lenni családjával.

"Ezt azért nagyon tudja élvezni az ember, de a másik oldaról meg ott van, hogy nagyon hiányzik a csapat, a kosárlabda, és minden, ami ezt körülveszi."
 

Képek: Facebook.com/EgisKörmendHivatalos és Ferencz Csaba

Sport365.hu - Az üres csarnokban éltették a szurkolókat a játékosok

A magyar kormány március 11-én országos veszélyhelyzetet rendelt el. Ennek értelmében március 12-től nem lehet zárt térben 100, míg nyitott térben 500 főt meghaladó rendezvényt szervezni hazánkban. Ez a korlátozás egyben azt is jelenti, hogy az összes sporteseményt zárt kapuk mögött lehet csak megtartani.

Videók