Teljessé vált a női kosárlabdatorna mezőnye

Óriási meglepetésre Brazília nem lesz ott Tokióban.


Négy európai válogatott, a szerb, a francia, a belga és a spanyol jutott ki a tokiói olimpia 12 csapatos női kosárlabdatornájára, melynek négy kvalifikációs tornán alakult ki a teljes mezőnye.

Japán rendezőként, míg az Egyesült Államok a másfél évvel ezelőtti, spanyolországi világbajnokságon szerzett aranyérmével már korábban biztosította részvételét, a múlt héten rendezett tornákon ennek ellenére e két ország csapata is ott volt.

A szabályok szerint azokban a csoportokból, amelyekben az amerikaiak és a japánok szerepeltek, két együttes szerzett tokiói kvótát, a másik kettőből pedig az első három.

A legnagyobb meglepetés Brazília búcsúja, a dél-amerikai ország válogatottja ugyanis 1992 óta mindegyik olimpián ott volt, ezúttal viszont utolsó lett a franciák, az ausztrálok és a Puerto Ricó-iak mögött a Bourges-ban rendezett tornán.

A négy torna közül kettőnek Belgrád adott otthont, mivel elvállalta, hogy a saját négyese mellett az eredetileg a kínai Fosanba kiírt négyes küzdelmeit is megrendezi, miután a koronavírus-járvány miatt erre Kínában nem volt lehetőség.

Az olimpián három négyes csoportban kezdik majd meg a küzdelmet a válogatottak.

A játékok sorsolását március 21-én tartják Tokióban.

A mezőny:

Japán (rendező), Egyesült Államok (világbajnok), Ausztrália, Belgium, Franciaország, Kanada, Kína, Koreai Köztársaság, Nigéria, Puerto Rico, Spanyolország, Szerbia

Borítókép: Atsushi Tomura/Getty Images

 

 

Videók