NBA: Új kontinensen indít bajnokságot a szervezet

12 csapatos ligát terveznek.


Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) több millió dollárt fektet az általa indított afrikai bajnokságba.

A 12 csapatos ligában 2020 januárjától kezdve hat ország, Nigéria, Angola, Marokkó, Egyiptom, Tunézia és Szenegál bajnoka, valamint az idén rendezendő selejtezőből további hat együttes vesz majd részt.
 
A teljes egészében az NBA felügyeletével működő bajnokság lesz az első, amelyet a sorozat vezetősége Észak-Amerikán kívül indít.
 
A tengerentúli liga a Forbes magazin szerint tavaly nyolcmilliárd dolláros bevételt generált, és a kutatások szerint Afrikában különösen nagy az érdeklődés a sorozat mérkőzései iránt. A kontinensről jelenleg 13-an játszanak az NBA-ben, a legnagyobb sztár a kameruni center Joel Embiid, aki a Philadelphia 76ersben a mostani idényben mérkőzésenként átlagosan 27,5 pontot és 13,7 lepattanót szerez.
 
Az NBA-nek 2010 óta van irodája Afrikában, 2017-ben Szenegálban pedig akadémiát is létesített.
 
Fotó forrása: Barry Gossage/NBAE via Getty Images

Videók