Nagy Kosárlabda Nap a pécsi sportcsarnokban

A Rátgéber-akadémia közel hétszáz gyermeke mellett az önkormányzat csapata is pályára lépett vasárnap a pécsi Nagy Kosárlabda Napon.


Az akadémiának az MTI-hez eljuttatott hétfői tájékoztatása szerint az intézmény minden hallgatója megmutatta tudását a Lauber Dezső Sportcsarnok szép számú közönségének.

Az aréna előterében a helyi egyetem diákjai és oktatói végeztek felméréseket a Magyar Sporttudományi Társaság szakembereivel együtt, és a pécsi sikeredző és volt szövetségi kapitány, Rátgéber László által működtetett akadémia ezeket a tudományos eredményeket is felhasználja a továbbiakban.

A kicsik után a felnőttek következtek, az edzők és a sajtó csapatai mellett a baranyai játékvezetők és a pécsi önkormányzat együttese is pályára lépett, utóbbit Páva Zsolt polgármester irányította.

A rendezvény vendégei a Pécs testvérvárosából, Újvidékről érkezett korosztályos szerb csapatok voltak.

 

Videók