Közel 2 hónapot csúszik a Női Kosárlabda Euroliga rajtja

A csoportbeosztásokban is történtek változások.


Október eleje helyett november végén, új csoportbeosztással rajtol el a női kosárlabda Euroliga 2020/2021-es idénye, melynek főtábláján a Sopron Basket is érdekelt.

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) a koronavírus-járvány miatt döntött a szezon átszervezéséről. A soproniak honlapja szerint előzetesen két változat készült el, melyekre a 18 érintett csapat és azok 10 nemzeti szövetsége szavazott. A voksolás döntetlennel zárult, így végül a FIBA hozta meg a végső döntést.

Eszerint október végén, 28-29-én rendezik egy helyszínen az egymeccses selejtezőket, köztük az Aluinvent-DVTK Miskolc és a török Izmit Belediyespor találkozóját.

A 16 csapatos főtáblán november 29. és december 5. között kerül sor az első körre egy helyszínen, "buborékos" formában, négycsapatos csoportokkal, 3-3 mérkőzéssel.

Ezt január 17. és 23. között követi egy újabb kör, ezzel zárul az alapszakasz. Az eredetileg tervezett 14 helyett így minden klubra hat mérkőzés vár.

Az új rendszerben a Sopron Basket a D csoportba kapott besorolást a török Galatasaray, a Bourges és a szintén francia Basket Landes társaságában. A csoportokból az első kettő jut tovább a rájátszásba, a 3. és 4. helyezett befejezi a nemzetközi küzdelmeket, és nem kerül át a második vonalnak számító Európa Kupába.

Az Euroliga playoffra március 14-20. között kerül sor szintén egy helyszínen, egy "buborékban", ahol oda-visszavágós alapon mérkőznek meg egymással a felek.


A "buborékok" helyszíneire pályázni lehet, melynek feltételeit az elkövetkező hetekben ismerteti a klubokkal a FIBA.

Török Zoltán, a magyar bajnok soproniak ügyvezetője szerint felelősségteljes döntés született.

"Örülök annak, hogy a FIBA elmozdult az eredeti elképzelésétől, és figyelembe vette a csapatok kéréseit" - jelentette ki Török Zoltán. "Ugyan a FIBA végül nem azt a változatot támogatta, amit klubunk, a DVTK és az MKOSZ, de ez a lebonyolítás is elfogadható számunkra.

Annyi kritikát lehet megfogalmazni ezzel a verzióval szemben, hogy nagyon alacsony a mérkőzésszám, de azt is hozzá kell tenni, hogy olyan mértékben előtérbe helyezte a játékosok és sportszakemberek egészségének megóvását és a biztonságos lebonyolítást, ahogy azt mi is szerettük volna" - tette hozzá.

Borítókép: Tomasz Zasinski/SOPA Images/LightRocket via Getty Images

Videók