Kosárlabda: elszabadulhatnak az indulatok Salgótarjánban

Jaroszlav Gorszkij, a Salgótarján bedobója elmondta: szerinte nem a szombati Salgótarján-Kecskemét meccsen dől el a feljutás.


Még a szezon elején nyilatkozott úgy Dániel Tamás, a salgótarjáni B csoportos csapat vezetője a BB1.hu-nak, hogy szeretné sírva látni Sztojan Ivkovicsot. Dániel akkor így fogalmazott: "A mezőny erősebb lesz ugyan, de mi nem adjuk lejjebb, szeretném sírva látni Sztojan Ivkovicsot. Ráadásul van törleszteni valónk a kecskemétiek felé az ominózus, 2009-es decemberi mérkőzés után, de mi a pályán szeretnénk bizonyítani."

A Salgótarján és a Kecskemét csapatai közötti nézeteltérés egy parázs mérkőzés miatt alakult ki. Akkor tettlegességig fajult a dolog. Azóta még egyszer látta vendégül a Kecskemétet a Salgótarján, akkor 58-96-ra győzött, egy teljesen sima, botrányoktól mentes mérkőzésen a vendég együttes.

Két év után most szombaton ismét találkozik a két gárda. Sztojan Ivkovics, a Kecskemét szakmai igazgatója pedig azon az állásponton van, hogy egy teljesen átlagos mérkőzés vár rájuk.

- "A héten egy edzőmeccsel készültünk a hétvégi összecsapásra. Ugyan kikaptunk az Atomerőműtől, de így is így hasznos edzés volt. A Salgótarján semmivel sem lesz különb csapat az eddigieknél. Edzünk, készülünk és nyerni szeretnénk" – mondta Ivkovics.

A BB1.hu megkereste a Salgótarján 33 éves bedobóját, Jaroszlav Gorszkij-t is, aki az idei szezonban eddig meccsenként 13 pontot és 5.2 lepattanót átlagolt a másodosztályban. A 198 cm-es kosaras szerint nem most fog eldőlni a feljutás kérdése.

- Valószínűleg nem ezen a mérkőzésen fog eldőlni a feljutás. Arra azonban tökéletes lesz, hogy felmérjük a Kecskemét és a saját erőnket is. Látjuk, hogy játszanak edzőmeccseket A csoportos csapatokkal, amiken egál közeli eredményeket érnek el. A másodosztályú ellenfeleket pedig magabiztosan verik meg, de véleményem szerint ez nem annyira mérvadó, túl nagy jelentőséget ennek nem tulajdonítok. Ugyanúgy készülünk mint eddig, igyekszünk majd a saját játékunkat játszani. Nyilván többet kell nyújtanunk, mint más csapatok ellen, maximális erőbedobással kell játszanunk, és majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég - zárta szavait Gorszkij.

Videók