Kialakultak a férfi kosárlabda Magyar Kupa negyeddöntői

A Nyolcas döntő a budapesti Ludovika Arénában lesz.


A legutóbbi aranyérmes és bajnoki alapszakaszgyőztes Szolnoki Olajbányász az Alba Fehérvárral találkozik a férfi kosárlabda Magyar Kupa negyeddöntőjében.

A keddi sorsoláson az is eldőlt, hogy ez a két csapat vívja majd az első találkozót a Ludovika Arénában sorra kerülő tornán.

A nyolcas döntő első játéknapja április 7., az elődöntőket április 9-én vívják, a helyosztókra pedig április 11-én, vasárnap kerül sor, zárt kapuk mögött.

A sorozat győztese hárommillió, az ezüstérmes 1,5 millió, a bronzérmes 900 ezer forintot vihet haza.

A magyar szövetség a nemzetközi trendekhez igazodva rendezi meg az MK-t, melyen az NB I első felének nyolc legjobb csapata vesz részt.

Tavaly áprilisban a koronavírus-járvány miatt törölték a Debrecenbe kiírt MK-t, míg 2019-ben a győri torna fináléjában a Szolnok 92-83-ra verte a Szombathelyt. Ez a két csapat idén már az elődöntőben találkozhat.

Az elődöntőket, valamint a finálét élőben, a bronzmérkőzést felvételről közvetíti az M4 Sport.

Zsíros Tibor Férfi K&H Magyar Kupa, Ludovika Aréna:

április 7.:
negyeddöntő:
Alba Fehérvár-Szolnoki Olajbányász 13.00 (1.)
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - PVSK-VEOLIA 15.30 (2.)
DEAC - Naturtex-SZTE-Szedeák 18.00 (3.)
Atomerőmű SE-Egis Körmend 20.30 (4.)

április 9.:
elődöntő:

1. negyeddöntő győztese-2. negyeddöntő győztese 15.00
3. negyeddöntő győztese-4. negyeddöntő győztese 17.45

április 11.:
a 3. helyért 16.30
döntő 19.30

Az elmúlt tíz kiírás győztesei:

2009: Pécsi VSK-Pannonpower
2010: Zalakerámia-ZTE KK
2011: Szolnoki Olaj KK
2012: Szolnoki Olaj KK
2013: Alba Fehérvár
2014: Szolnoki Olaj KK
2015: Szolnoki Olaj KK
2016: Egis Körmend
2017: Alba Fehérvár
2018: Szolnoki Olaj KK
2019: Szolnoki Olaj KK

Az eddigi győztesek:

17-szeres: Bp. Honvéd
8-szoros: Szolnok
7-szeres: Körmend
5-szörös: MAFC, Csepel SC
4-szeres: Alba Fehérvár, Atomerőmű SE, Zalaegerszeg
3-szoros: Ganz-Mávag VSE
1-szeres: Bajai SK, Soproni MAFC, Kaposvári KK, Kecskemét, Pécsi VSK

Borítókép: MKOSZ.hu 

Videók