Szerkesztő: Menyhart Gábor | MTI
2019. 04. 12. 12:43

NBA rájátszás.

Szombaton kezdődik az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) 2018/19-es szezonjának rájátszása; a bajnoki cím legfőbb várományosa a sorozatban harmadik, öt éven belül a negyedik elsőségére hajtó Golden State Warriors.   
Szakértők szerint az oaklandi gárda hegemóniája a mostani szezon zárultával érhet véget, ugyanis a bajnokság végén az előző két idény nagydöntője legértékesebb játékosának választott Kevin Durant, valamint Klay Thompson is szabadon igazolhatóvá válik.
A Golden State ellenfele az első körben az ugyancsak kaliforniai Los Angeles Clippers lesz, amellyel szemben 3/1 volt a mérlege a mostani alapszakaszban, a párharc utolsó felvonását 27 pontos különbséggel nyerte. A Clippers továbbjutása szinte csodaszámba menne, már csak azért is, mert Steve Kerr irányításával a Warriors a rájátszás első körében 18 mérkőzéséből 16-ot megnyert.
Egy évvel ezelőtt a Houston Rockets alapszakasz-győztesként egyetlen lépésre volt a Warriors búcsúztatásától a Nyugati főcsoport döntőjében. A texasiak most csak negyedik kiemeltként várják a playoffot, ezzel együtt tekinthetőek első számú kihívónak, hiszen náluk játszik az alapszakasz pontkirálya, James Harden, aki a 36,1 pontot átlagolt. A két csapat idén már a második körben találkozhat egymással, ehhez Hardenéknek a Utah Jazzen kell túljutniuk. A párharc érdekessége, hogy a liga második leghatékonyabban támadó csapata (Houston) találkozik a második legjobban védekezővel (Utah). A két gárda egymás elleni alapszakasz-mérlege 2/2. 
Nyugaton a második kiemelt Denver Nuggets 2013 óta először szerepel a rájátszásban, ellenfele a San Antonio Spurs viszont sorozatban a 22. idényében van ott a playoffban. Ennek a párharcnak az érdekessége, hogy mindkét csapat elsősorban hazai környezetben veszélyes, idegenben viszont gyengélkedik, így kiemelt szerepe lehet a denveri pályaelőnynek.
A negyedik nyugati párharcban a Portland Trail Blazers és az Oklahoma City Thunder csap össze.
 
(Photo by Bart Young/NBAE via Getty Images)
 
Keleten már korántsem ilyen egyértelmű a helyzet: nagy meglepetés lenne, ha az első körben az első négy kiemelt valamelyike búcsúzna, utána viszont szinte megjósolhatatlan, ki jut a nagydöntőbe. A ligaelső Milwaukee Bucks az ellen a Detroit Pistons ellen kezd, amely úgy "esett be" a rájátszásba, hogy utolsó 11 mérkőzéséből hetet elveszített.
Az egyik legerősebb kerettel rendelkező - Ben Simmonsszal, Joel Embiiddel, Jimmy Butlerrel és Tobias Harrisszel felálló - Philadelphia 76ers szintén esélyes a Brooklyn Nets ellen, ugyanakkor az alapszakasz során igencsak megizzadt mostani riválisával szemben. Érdekesség, hogy az összes keleti csapatot figyelembe véve a Nets dobott a leghatékonyabban a Philadelphia ellen.
A papírforma alapján a Toronto Raptors Orlando Magic, és a Boston Celtics Indiana Pacers elleni továbbjutása is egyértelműnek tűnik.
 
(Photo by Bart Young/NBAE via Getty Images)
 
A rájátszás első körének párosítása:
 
Keleti főcsoport:
Milwaukee Bucks (1.)-Detroit Pistons (8.)
Toronto Raptors (2.)-Orlando Magic (7.)
Philadelphia 76ers (3.)-Brooklyn Nets (6.)
Boston Celtics (4.)-Indiana Pacers (5.)
 
Nyugati főcsoport:
Golden State Warriors (1.)-Los Angeles Clippers (8.)
Denver Nuggets (2.)-San Antonio Spurs (7.)
Portland Trail Blazers (3.)-Oklahoma City Thunder (6.)
Houston Rockets (4.)-Utah Jazz (5.)

A párharcok az egyik fél negyedik sikeréig tartanak. 

Cimkék: nba , kosárlabda

Legfrissebb híreink

22:58 - Elképesztő rekord dőlt meg a Premier League-ben NEMZETKÖZI FOCI
21:49 - Véget értek Fucsovics barcelonai álmai TENISZ
20:42 - Forradalmi pillanat a francia futballban! NEMZETKÖZI FOCI
19:06 - Asztalitenisz-vb: egyik szemünk sír, másik nevet EGYÉB SPORTOK
18:36 - Bendegúz ment, látott, győzött AUTÓ-MOTOR
17:47 - Balázs Attila a Budapesti tenisztorna második fordulójában TENISZ
17:12 - Stollárék kiütötték a 2. kiemeltet TENISZ
16:41 - Ronnie O'Sullivan kikapott az amatőr James Cahilltől EGYÉB SPORTOK
16:11 - Nagyban zajlik a budapesti asztalitenisz-világbajnokság - KÉPEK EGYÉB SPORTOK
15:45 - Már világbajnok, de még tele célokkal EGYÉB SPORTOK
15:44 - Babos Tímea bejutott a legjobb 16 közé TENISZ
14:53 - Magyar sikerek a genovai vitorlás versenyen EGYÉB SPORTOK
14:05 - „Kiváló rendezvény” minősítést kapott az asztalitenisz vb EGYÉB SPORTOK
13:43 - Edzőváltás a Wolfsburgnál NEMZETKÖZI FOCI
13:13 - Szerdán egymásnak esik a City és a United NEMZETKÖZI FOCI
12:42 - Új ellenfelet kapott Valkusz Máté TENISZ
11:55 - Sajnos a Chelsea csatárának szezonja véget ért NEMZETKÖZI FOCI
11:25 - A Veszprém nyolcadszor, a Szeged először juthat elődöntőbe KÉZILABDA
10:37 - A Dallas is bejutott a nyolc közé JÉGKORONG
09:29 - Hazard testvérét is topcsapatok csábítják NEMZETKÖZI FOCI
09:27 - NBA: Ismét megállíthatatlan volt a görög óriás - videó KOSÁRLABDA
08:12 - Tenisz: komoly tervei vannak a magyar származású klasszisjelöltnek TENISZ
07:48 - Gedó György 70 éves - PORTRÉ KÜZDŐSPORTOK
07:09 - Keddi sport: rangadó a Magyar Kupában EZT LÁTOD ÉLŐBEN
23:13 - Olasz foci: meglepetés a rangadón NEMZETKÖZI FOCI
22:26 - Tenisz: óriási szerencséje volt Babos Tímeának TENISZ
21:21 - Chelsea: ha Hazard megy, ez a klasszis pótolhatja NEMZETKÖZI FOCI
20:12 - Menjünk egy kört Sennával - csak úgy! VIDEÓ AUTÓ-MOTOR
19:33 - Jégkorong: ezzel a kerettel juthat az elitbe a magyar válogatott JÉGKORONG
18:56 - Így lehet bajnok a Barca szerdán NEMZETKÖZI FOCI
17:46 - Gera Zoltán ma 40 éves - VIDEÓ MAGYAR FOCI
17:19 - Modric 300. NEMZETKÖZI FOCI
16:55 - Magyar szumó-sikerek KÜZDŐSPORTOK
16:12 - Ronaldo büszkesége - VIDEÓ! NEMZETKÖZI FOCI
15:46 - Mi a következő lépés a legfiatalabb kamionbajnoknak? - VIDEÓ AUTÓ-MOTOR
15:45 - Ilyen, amikor Jakabos Zsuzsit meglocsolják VIDEÓ! ÚSZÁS
15:04 - Zidane szerint Benzema a legjobb - VIDEÓ! NEMZETKÖZI FOCI
14:15 - Fucsovics továbbjutott TENISZ
14:05 - Jól szerepelnek a magyarok a VB-n EGYÉB SPORTOK
13:45 - Notre Dame mezben lettek bajnokok - videó, fotók! NEMZETKÖZI FOCI
12:41 - Djokovic meglepő ajándéka TENISZ
11:40 - Mbappé nemet mond Zidane-nak NEMZETKÖZI FOCI
10:45 - Edzőváltás Jászberényben RÖPLABDA
10:15 - Drámai végjáték az NHL-ben JÉGKORONG
09:23 - Egy győzelem kell a továbbjutáshoz KOSÁRLABDA
09:08 - Hogyan legyünk fitnesz világbajnokok pár egyszerű lépésben - VIDEÓ EGYÉB SPORTOK
08:33 - Vereség ellenére csúcsformában a válogatott JÉGKORONG
07:49 - Örömünnep 34 év után NEMZETKÖZI FOCI
07:08 - Hétfői sport: pályán a Chelsea és Fucsovics EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények