Euroliga: NBA-draftelsőt igazolt a Fenerbahçe

Az észak-amerikai profi kosárlabda-ligából (NBA) erősített a török bajnoki címvédő, Euroliga-szereplő Fenerbahçe Ülker.


 
A kanadai kosárlabda-válogatott oszlopos tagját, az idényt még a Brooklyn Nets együttesével kezdő korábbi draftelső Anthony Bennettet szerezte meg a török sztárcsapat, aki négyéves NBA-pályafutása során 4,4 pontot átlagolt 39,2 százalékos dobáspontosság mellett. Első ránézésre ez nem túlságosan elképesztő statisztika, de nem ő lenne az első amerikai kosárlabdázó, akinek a karrierje Európában indulna igazán virágzásnak...
 
A 24 éves Bennettet 2013-ban elsőként választotta ki a UNLV egyetemről a drafton a Cleveland Cavaliers, később megjárta a Minnesota Timberwolves, a Toronto Raptors és ahogy fentebb említettük, a Brooklyn együttesét is. A kanadai válogatottal két éve bronzérmes volt a FIBA Amerika-bajnokságán, ahol tíz mérkőzésen 7,6 pontot, 5,4 lepattanót és 1,2 asszisztot átlagolt, 64 százalékos, egészen remek mezőnybéli pontossággal.
 

Videók