Elhunyt minden idők legsikeresebb egyetemi kosárlabdaedzője

Két hónapja választották be a hírességek csarnokába.


Elhunyt Eddie Sutton, minden idők egyik legsikeresebb egyetemi kosárlabdaedzője.

A 84 évet élt Sutton kevesebb mint két hónappal azután vesztette életét, hogy - hosszú várakozás után - április elején beiktatták a sportág Hírességek Csarnokába.


A szakember 37 éven át volt vezetőedző az egyetemi férfi bajnokság (NCAA) első osztályában, amelyben háromszor vezette csapatát a négyes döntőbe: 1978-ban az Arkansasszal, 1995-ben és 2004-ben pedig az Oklahoma State-tel szerepelt a Final Fourban.

Sutton egyike annak a nyolc trénernek, akik legalább 800 győzelmet arattak a férfi egyetemi bajnokságban. Csapataival összesen 806 alkalommal győzött és csupán 328 vereséget szenvedett el. 

Borítókép: facebook/Eddie Sutton

Videók