Egyre közelebb az olimpia, legnehezebb ellenfelüket is legyőzték a magyarok

A női 3x3-as kosárlabda válogatott Hollandia ellen is nyeri tudott.


A csütörtöki sikeres bemutatkozást követően a péntekre halasztott Hollandia elleni mérkőzését is megnyerte a 3x3-as magyar női kosárlabda-válogatott a grazi olimpiai selejtezőtornán.

Károlyi Andrea szövetségi kapitány együttese az előző nap simán győzött a fehéroroszok ellen, péntek délelőtt pedig a csoport egyik legnehezebb ellenfele várt rá. A meccset eredetileg csütörtök késő este rendezték volna, ám a Grazot sújtó vihar miatt halasztani kellett.

Azt már az összecsapás elején látni lehetett, hogy vélhetőleg kihasználják majd a mérkőzésidőt a csapatok, s egyik sem jut el annak lejárta előtt - a győzelmet jelentő - 21 pontig, mivel nagyon keményen és jól védekeztek az együttesek, a dobóhelyzetekért mindkét gárdának nagyon meg kellett küzdenie.

Az első pont a magyaroké volt, a hollandok viszont válaszoltak, s egészen 3-3-ig ez volt a meccs menete, a negyedik magyar kosár (4-3) után azonban nem jött az addig menetrendszerű holla
nd pont, hanem lendületben maradt a magyar csapat és sorozatban dobott négy közeli kosárral 7-3-ra elhúzott.



A találkozó ezen szakaszában a honosított Goree Cyesha remekelt, kihasználva testi erejét, ám az ő kiváló játéka ellenére 8-5 után kicsit megtorpant az együttes és a rivális 10-10-nél utolérte, sőt, ziccert dobott a vezetésért. A dobás kimaradt, majd Goree rögtön messziről betalált (12-10), ami érezhetően megtörte a holland gárdát. Medgyessy Dóráék rövid idő alatt 15-10-re elléptek, a hajrában pedig kiválóan védekeztek, és végül 17-13-re megnyerték a találkozót.

A Károly-csapat a sikerrel nagy lépést tett a negyeddöntőbe jutás felé.

A Goree Cyesha, Medgyessy Dóra, Theodoreán Alexandra, Papp Dia összetételű együttes szombaton 19.05-kor Észtországgal, 21.35-kor pedig Srí Lankával csap össze a C csoportban, ahonnan az első két helyezett jut a vasárnapra kiírt negyeddöntőbe.

A 20-20 csapatos grazi tornáról három férfi és három női együttes szerez indulási jogot a tavalyról idén nyárra halasztott olimpiára.
Jövő péntektől vasárnapig kerül majd sor a debreceni pótselejtezőre, ahol az utolsó kvóták szerezhetők meg az ötkarikás játékokra. A hajdúsági városban a férfiaknál és a nőknél is hat-hat gárda verseng, a magyar férfi és - ha Ausztriában nem szerez kvótát - a 2014 óta Európa-bajnok és kétszeres világbajnoki ezüstérmes női együttes is pályára lép majd a Nagytemplom előtti téren.

Borítókép/Fotók: TóthZsombor

Videók