Egyelőre nem vonul vissza a világ legjobb női kosarasa

A világ egyik legjobb női kosárlabdázójának tartott ausztrál Lauren Jackson még nem tervezi visszavonulását, mivel három évnyi küszködés után ismét fájdalommentesen edzhet.


A 31 esztendős, 2006-ban világbajnok, négyszeres olimpiai érmes játékos januárban térdműtéten esett át, és már mindenféle mozgást végezhet, ráadásul úgy, hogy nem fáj semmije. Reményei szerint májusban, az amerikai liga (WNBA) rajtján már ott lehet.

A 196 centiméter magas Jackson a 2000-es, a 2004-es és a 2008-as olimpián második, tavaly pedig harmadik volt válogatottjával. A londoni olimpia után még kilenc mérkőzést játszott a Seattle színeiben, ám csak 10,2 pontot dobott átlagban, ami egyéni legrosszabbjának számít.

Videók