A Walt Disney mentheti meg az NBA-t

Ilyet még nem látott a kosárlabdavilág.


Elképesztő erőfeszítéseket tett az NBA azért, hogy biztonságban újra tudja kezdeni a koronavírus miatt márciusban félbeszakadt NBA-szezont. A komplett liga Orlandóba költözött a Walt Disney Worldbe egy zárt ’buborékba’, hogy ott bonyolítsák le a szezon hátralévő részét. Ilyen valóságshowt még soha nem látott a világ.


Március 11-én találták az első koronavírusos esetet az NBA-ben, a Utah Jazz centere, Rudy Gobert tesztje lett akkor pozitív, és a komisszár, Adam Silver azonnali hatállyal leállította a bajnokságot. Azóta dolgozott azon a liga, hogy megteremtse annak a lehetőségét, hogy a fertőzésveszély minimalizálásával tudjon folytatódni a bajnokság. Kőkemény munka árán sikerült a projekt, és meseszerű lesz a finálé, 22 csapat van buborékban teljes kontroll alatt az orlandói Walt Disney Worldben.
 



A beköltözőshow utáni első heteken már túl vagyunk. Három ötcsillagos szállodát kell elképzelni, ahol a 22 csapat 35 tagja (maximum 17 játékos, illetve a szakvezetés és személyzet), az NBA kollégái, illetve néhány kiválasztott újságíró tölti majd a következő hónapokat. Körülbelül 1000 embert kellett eljuttatni Orlandóba az Egyesült Államok különböző szegleteiből úgy, hogy minden biztonsági előírás be legyen tartva és minimalizálják, vagy inkább kizárják teljesen a fertőzés lehetőségét. Ez sikerült, és mióta elindult a buborék, ott már nem produkált pozitív tesztet egy játékos sem.

Könnyen lehet, hogy valóban ez a buborék a legbiztonságosabb hely most az USA-ban.

Soha nem látott a világ hasonló kezdeményezést, talán az olimpiai falu emlékeztet leginkább erre, persze itt sokkal több a megkötés, naponta tesztelnek mindenkit, és például az edzéseken és a meccseken kívül mindenhol maszkot kell viselni. Az edzésekre a szállodai báltermekben építettek edzőpályákat, a mérkőzéseket pedig olyan csarnokokban vívják, ahova a szállodákból közvetlenül el lehet jutni, nem használhatnak öltözőt a játékosok, a saját szobáikban kell felkészülni a meccsek előtt, és lezuhanyozni utánuk. Óriási ledfalak veszik körbe a parkettát, amelyeknek fontos szerepe lesz majd a meccsek során, zene szól, szurkolói atmoszférát is hallunk majd, a hazai parkett megjelölést pedig digitálisan applikálják rá a pályaválasztó csapat igényei szerint.
 


Az utolsó felkészülési meccseket tegnap játszották a csapatok, és csütörtökön kezdődik az éles bevetés, amely október első feléig tart. A Sport TV a nyitónap rangadóját közvetíti, amelyet két bajnokesélyes, a Los Angeles Lakers és a Los Angeles Clippers vív. Merthogy épp a LeBron James és Kawhi Leonard által vezetett csapatokat, no meg a Giannis Antetokounmpo nevével fémjelzett Milwaukee Bucks gárdáját tartja minden szakértő a legesélyesebbnek arra, hogy végül felemelje a bajnoki trófeát.

Ez lesz az igazi csúcsminőségű kosárlabda.

Az NBA 22 legjobb csapata játszik majd egymással, 8 alapszakasz-meccset vívnak meccsenként, itt nem nagyon lesz olyan, hogy könnyű ellenfél. Majd jön a rájátszás. Giannis Antetokounmpo, a legutóbbi szezon legjobbjának választott játékos azt nyilatkozta, hogy a 2020-as bajnokcsapat mellé nem azért tesznek majd csillagot, mert nem ér majd annyit a bajnoki címe, mint a többi, hanem azért, mert sokkal többet fog. Hiszen a lehető legnehezebb körülmények között fog majd felülni a bajnok a trónra.

Az NBA ígérete szerint nem megy el szó nélkül az Egyesült Államokban zajló társadalmi kérdések mellett sem, a Black Lives Matter mozgalom üzenetét is beleillesztették a tervbe, ez saját feliratot kapott a parketten, és a játékosok mezén, a nevük helyén is szerepeltethetnek társadalmi üzenetek a meccsek során.

Kíváncsiak vagyunk, mit tartogat nekünk az NBA valóságshowja, és hogy hogyan menti meg a Walt Disney az NBA-t.

A Sport TV annyi meccset közvetít majd, amennyit csak tud,

már az első négy napon négyet. Az a hatalmas szerencse, hogy a liga a megszokottnál is több, az európai időzónákban is kedvező meccsidőpontot jelölt ki. A Sport TV NBA-s talkshowja, az Alley-oop augusztus elsején tér vissza Szaniszló Csabával és Tőrös Balázzsal.

Az első négy nap programja:

Los Angeles Lakers – Los Angeles Clippers: július 31., péntek 03:00, Sport1 (élő); 21:00, Sport1 (ism.)

Milwaukee Bucks – Boston Celtics: augusztus 1., szombat 00:30, Sport1 (élő); 12:00, Sport2 (ism.)

Alley-oop: augusztus 1., szombat 18:00, Sport1 (élő)

Denver Nuggets – Miami Heat: augusztus 1., szombat 19:00, Sport1 (élő)

Boston Celtics – Portland TrailBlazers: augusztus 2., vasárnap 21:30, Sport1 (élő)

Videók