A Lakers sem kímélte mélyrepülésben lévő ellenfelét

Az előző nagydöntőt elvesztő Golden State Warriors most sem volt jó formában.


A Los Angeles Lakers idei jó formáját folytatva több mint húsz ponttal nyert az előző nagydöntőt elvesztő, azóta pedig mélyrepülésben lévő Golden State Warriros ellen az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) szerdai játéknapján.

A Lakers az első negyedben 38 ponttal kezdett, és nem túl hatékony védőjátéka ellenére 12 pontos előnyre tett szert. A folytatásban két negyeden át kiegyenlített volt a játék, a záró felvonásban aztán átlagos támadójátékkal is tíz ponttal nőtt a házigazda előnye, miután a vendégek mindössze 12 pontra voltak képesek ebben a játékrészben. A Lakers legutóbbi tíz találkozójából a kilencediket nyerte meg, a Warriors sorozatban ötödször maradt alul, legutóbbi kilenc mérkőzésén nyolcadik alkalommal.

A címvédő Toronto Raptors a 36 pontos Pascal Siakam és a 30 pontos Fred VanVleet vezérletével győzött a Portland otthonában. A Trail Blazers az elmúlt hét találkozóján hatodszor szenvedett vereséget.
A Houston biztató kezdést követően - 16 pontos előny az első játékrész végére - csaknem kiengedte a kezéből a Clippers elleni mérkőzést, amelyet így csak izgalmas hajrában tudott megnyerni. A negyedik negyed zárásaként 22-9-es szériával fordított a Rockets, amelyben James Harden 47 ponttal zárt, ebből 17 pontot az utolsó öt percre tartogatott.

A Boston 27 év után érte el a 140 pontot, a Celtics ezúttal 140-133-ra kerekedett a Washington Wizards fölé, míg 1992. november 25-én szintén a fővárosiakat győzte le 150-112-re. Bradley Beal így hiába szerzett 44 pontot, washingtoni csapata hatodszor maradt alul a legutóbbi hét találkozóján.

Az elsőéves Ja Morant 0.7 másodperccel a vége előtt szerezte a Memphis Grizzlies győztes kosarát a Charlotte otthonában.

A Minnesota vendégeként sem tudott megállni a lejtőn a San Antonio, amely sorozatban a harmadik, legutóbbi hat összecsapásából az ötödik vereségét gyűjtötte be. A Spurs a második és a harmadik negyedben is 40-40 pontot kapott. A San Antonio számára a folytatás sem ígérkezik könnyűnek: következő hat mérkőzéséből ötször vendégként lép pályára.
 

Eredmények:
Charlotte Hornets-Memphis Grizzlies 117-119
Orlando Magic-Philadelphia 76ers 112-97
Boston Celtics-Washington Wizards 140-133
Houston Rockets-Los Angeles Clippers 102-93
Minnesota Timberwolves-San Antonio Spurs 129-114
Los Angeles Lakers-Golden State Warriors 120-94
Portland Trail Blazers-Toronto Raptors 106-114

Borítókép: Andrew D. Bernstein/NBAE via Getty Images

Videók