A tavalyi döntőst is legyőzte a Los Angeles Clippers

Nincs megállás a Lakers elleni diadal után sem.


A városi rivális Lakers után a tavalyi döntős Golden State Warriors ellen is nyerni tudott a Los Angeles Clippers az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) idei szezonjának harmadik játéknapján.

Az eddig oaklandi székhelyű Warriors az elmúlt öt szezonban nem talált legyőzőre a Nyugati főcsoportban, most viszont komoly pofonba szaladt. A kudarc úgy talán még fájóbb lehetett a gárdának, hogy ez volt a bemutatkozó meccse új otthonában, a San Fraciscó-i Chase Centerben.

A telt házat jelentő 18 064 fős publikum 3:37 perc után tapsolhatott először hazai kosárnak, amikor a Clippers már 14-0-ra vezetett. A folytatásban pedig a Warriors már nem érte utol ellenfelét. Egyik csapat védekezése sem működött igazán jól, így fordulhatott elő, hogy a Warriors 122 szerzett pontja ellenére is simán, 19 ponttal veszített.

Mindkét együttesben egyformán hat játékos jutott el legalább tíz pontig. A Clippersben Lou Williams 22, Kawhi Leonard 21, míg a Warriorsban Stephen Curry 23, D'Angelo Russell pedig 20 pontot szerzett.

Houstonban rangadót rendeztek, a legutóbbi szezonban nyugaton elődöntős Rockets, a keleti finalista Milwaukee Bucksot fogadta. A meccset a kevesebbet hibázó vendégek nyerték, akiket görög sztárjuk, Jannisz Antetokunmpo vezetett 30 ponttal, 13 lepattanóval és 11 gólpasszal.

A Rockets legjobbjai formán kívül kosaraztak, James Harden 13 mezőnykísérletéből csak kétszer talált a gyűrűbe, míg Russell Westbrooknak hét mezőnykosárhoz 17 próbálkozásra volt szüksége.

Eredmények:
Detroit Pistons-Atlanta Hawks 100-117
Houston Rockets-Milwaukee Bucks 111-117
Golden State Warriors-Los Angeles Clippers 122-141

Fotó: Andrew D. Bernstein/NBAE via Getty Images

Videók