Újabb kosaras marad le a vb selejtezőkről klub meccsek miatt

Fontos mérkőzések várnak rájuk.


Rosco Allen nem játszik a magyar férfi kosárlabda-válogatottban a világbajnoki selejtezősorozat utolsó két csoportmérkőzésén.
 
"Rosco Allen most nem utazik haza, japán klubjában nagyon fontos mérkőzések várnak rá, így ezúttal tettünk egy gesztust a játékos és az egyesület irányába. Továbbra is nagyon fontos tagja a válogatottunknak, aki mindig, a világ túlsó végéről is azonnal jött. Példaértékű a hozzáállása, igazán megérdemli, hogy most a klubjára összpontosíthasson" - nyilatkozta Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány hétfőn a magyar szövetség honlapján.
 
A magyar válogatott - amely öt győzelemmel és öt vereséggel a J csoport negyedik helyén áll - február 22-én Varesében az olaszok vendége lesz, három nappal később pedig Szombathelyen a horvátokat fogadja.
 
Ivkovics hozzátette, szakmai stábjával hamarosan kijelöli a pontos keretet, a közös felkészülés pedig február 17-én kezdődik.
 
Az már korábban nyilvánosságra került, hogy a japán másodosztályú Simane Szuszanoo Magic játékosán kívül a Barcelona légiósa, Hanga Ádám is hiányozni fog a keretből, mert a selejtezők időszakában Euroliga-mérkőzéseken kell szerepelnie.

Videók