Még három nyert meccs, és Eb-re juthat a magyar válogatott

Rátgéber László szerint a férfi kosárlabda-válogatottnak a hátralévő hatból még négy nyerhető mérkőzése van az Európa-bajnoki selejtezőkön, s ha abból hármat megnyer, akkor kijuthat a 2013-as Eb-re.


Rátgéber:

"A csoport második helye a cél, de az sem lenne baj, ha harmadikként sikerülne a továbbjutás" - jelentette ki a szakvezető csütörtökön azon a pécsi sajtóreggelin, amelyet abból az alkalomból hívott össze, hogy pénteken Eszéken Horvátország, hétfőn és jövő csütörtökön pedig Pécsett Ciprus, illetve Ukrajna ellen játszik a nemzeti csapat. "Az első ellenfél Horvátország lesz, amely a csoportelsőség biztos várományosa, övék a legerősebb csapat. Ellenük is helyt akarunk állni, a győzelemre azonban vajmi kevés esély mutatkozik. Ciprust mindenképpen le kellene győznünk, Ukrajna ellen pedig jó lenne meglepetést okozni. Az ukránok pihentebbek lesznek nálunk, mert három napjuk lesz a pécsi meccsre, nekünk viszont kevesebb. Pécs biztosan jó házigazda lesz, mert az itteni edzőtáborozás alatt mindenből a legjobbat kaptuk."

Dávid Kornél csapatvezető szerint az Eb-selejtezőkön minden meccs fontos, még a horvátok elleni is. Hangsúlyozta, hogy a magyar férfi válogatott a két pécsi találkozót mindenképp megpróbálja megnyerni.

A válogatott a sajtóreggeli után elutazott Eszékre.

FÉRFI KOSÁRLABDA 
Eb-selejtezők, C csoport
1. Ukrajna 5 pont/3 mérkőzés
2. Horvátország 4 (173-117)/2
3. Ausztria 4 (221-228)/3
4. MAGYARORSZÁG 3/2
5. Ciprus 2/2
 
Az Eb-selejtezők további programja:
augusztus 24.: Horvátország-Magyarország, Eszék 20 ó 
augusztus 27.: Magyarország-Ciprus, Pécs 19 ó 
augusztus 30.: Magyarország-Ukrajna, Pécs 19 ó 
szeptember 5.: Ausztria-Magyarország, Schwechat 20:20 ó
szeptember 8.: Magyarország-Horvátország, Szombathely 19 ó 
szeptember 11.: Ciprus-Magyarország, Nicosia 18 ó

Videók