Kosárlabda-válogatott: Minszkben kezdődnek a selejtezők

Csütörtökön Minszkben kezdi meg a 2015-ös Európa-bajnokság első selejtezőkörét a magyar férfi kosárlabda-válogatott.


A szabályzat szerint az első körben érdekelt 13 csapatból csak a legjobb vívja ki közvetlenül a részvételt az ukrajnai Eb-n, a többiek a jövő nyári második körben javíthatnak.

Stojan Ivkovic szövetségi kapitány együttese - amelyből műtét miatt hiányzik Hanga Ádám és Lóránt Péter is - a D jelű hármasban Fehéroroszországgal és Szlovákiával csatázik, a trióból a győztes léphet tovább. A négy csoport győztese közül kerül ki a 2015-ös Eb-résztvevő.

Most úgy tűnik, hogy a szlovákoknál erősebbek vagyunk, a fehéroroszok viszont jobbak nálunk, ám én mindig, így ezúttal is az előzetesen esélyesebbnek tartott csapat ellen is a győzelem reményében küldöm pályára az együttest” - nyilatkozta a kapitány közvetlenül a szerda reggeli utazás előtt az MTI-nek.

A szakember hangsúlyozta, hogy másfél hónapja kezdték meg a munkát, s az elsődleges cél, hogy épüljön, formálódjon a fiatal csapat.

A magyar válogatott a felkészülés során a románokat itthon legyőzte, majd idegenben kétszer kikapott tőlük, a felsőőri tornán vereséget szenvedett a bolgároktól és az észtektől, majd megverte a házigazda osztrákokat, Szombathelyen kikapott Montenegrótól, Ausztria legjobbjai ellen viszont - ismét - győzni tudott.

A felkészülés szerintem jól sikerült, s a meccseken az látszott, hogy jó úton járunk” - mondta Ivkovic.

Tavaly nyáron a nemzeti csapat - még Rátgéber László irányításával - sikertelen selejtezőt játszott az idei Eb-re, akkor a nyolc tétmeccsen három győzelem és öt vereség volt a mérleg.

KOSÁRLABDA
A válogatott keret:
Simon Balázs, Keller Ákos, Wittmann Krisztián, Vojvoda Dávid, Trotter Obadiah, Tóth Ádám, Szabó Zsolt, Ferencz Csaba, Tóth Norbert, Tóth Gergely, Rosco Allen, Lekli József
Az Eb-selejtező programja:
augusztus 1.: Fehéroroszország-Magyarország, Minszk 18.00
augusztus 4.: Magyarország-Szlovákia, Sopron 18.00
augusztus 10.: Magyarország-Fehéroroszország, Kecskemét 18.30
augusztus 13.: Szlovákia-Magyarország, Besztercebánya 18.00

Videók