Csoda Szombathelyen: nyertünk a szlovének ellen

Kitartásból jeles.


Parázs meccsen nyert a magyar válogatott a 2021-es férfi kosárlabda Eb selejtezőkörének első mérkőzésén.

Ahogy az várható volt szinte teltház fogadta a csapatokat, csak a vendég szektorban maradt néhány üres szék. A mérkőzés előtt átadták a 2019-es szezon legjobb magyar kosárlabdázójának járó díjat, amit a szombathelyi Perl Zoltán kapott.

Az első támadásból a szlovének szereztek pontot Blazic révén, de egy-egy kihagyott helyzet után a magyarok is beköszöntek Vojvoda Dávid találatával. Ezt követően mind a 2 oldalon kimaradt egy-egy támadás, majd Váradi Benedek törte meg a csendet, és segítségével a magyar csapat átvette a vezetést, 4-2-re.

Ez után mind a két oldalon voltak pontatlanságok. A vendégek egyik támadásuknál 3-szor próbálkoztak dobással, azonban egyszer sem sikerült betalálniuk. 

Nem sokkal ez után fordulópont következett, a szlovének egyre összeszedettebb játékot mutattak be, míg nekünk a túloldalon semmi nem jött össze.

3 és fél perccel az első negyed vége előtt 12-6-ra elhúztak a vendégek, ekkor azonban Ferencz köszönt be egy mindenkit megsemmisítő triplával.

2 perccel a  negyed vége előtt Stojan Ivkovic időt kért. 

Egy zsákolást követően Allen Rosco maradt a földön, de szerencsére nem esett komolyabb baja, így tudta folytatni a játékot. Az ellenfél megmozdulását a közönség füttykoncerttel díjazta, a bírók pedig videózás után csak szimpla faultot ítéltek. A büntetőt ezúttal is magabiztosan értékesítette a magyar játékos, így 14-16-ra zárkóztunk.

10 másodperccel a játékrész vége előtt Vojvoda Dávid találatával pedig egyenlítettünk.

A második félidőt is a szlovének találata nyitotta, Nikolic ráadásul a hárompontos vonalon túlrol szerzett kosarat. Nem hagytuk azonban annyiban a dolgot, Rosco Allen ott folytatta ahol abbahagyta, egy fault kiharcolása után mind a két büntetőjét érvényesítette. 

A túloldalon rosszul passzoltak a vendégek, így ismét mi jöhettünk, Vojvoda Dávid pedig jelezte, van helyünk a pályán. Blazic segítségével 1 pontra visszajöttek a szlovének, majd mind a két oldalon helyzetek sora maradt ki. Blazic újabb kétpontosa törte meg a csöndet, Szabó Zsolttól azonban érkezett a válasz. 

Ez után a hazaiak jó néhány helyzetet elmulasztottak míg a szlovének egy 9-0-s rohammal 24-32-re elhúztak. A magyar szövetségi kapitány érezte, hogy hullámvölgybe kerültünk, így 4 perccel a félidő vége előtt időt kért.

A következő támadásunkból nem született találat, és Muric büntetőivel már 10 pontra nőtt a két csapat közti különbség.



Ekkor azonban Perl Zoltán megtörte a hazai gólcsendet, és 26-34 zárkóztunk.

Rosco Allen is megtalálta a jó formáját és egy duplával csökkentette a hátrányunkat. A szlovének szövetségi kapitánya is kihasználta idejét, hogy néhány tanáccsal lássa el övéit.

Az időkérés után előbb Keller faragott a különbségből, majd Perl egy duplával 4-re csökkentette a hátrányt.

A szlovének szabálytalan megmozdulását hatalmas füttykoncert kísérte, Perl büntetői azonban kimaradtak. A túloldalon ugyanakkor sült a két büntető. 

Néhány másodperccel a vége előtt aztán Perl javított, kétpontosával, így 32-36-al mentek szünetre a felek.

A harmadik negyedet is a szlovének találata nyitotta, amire Vojvoda Dávid válaszolt. A következő szlovén támadásnál Keller szerzett egy lepattanót. Nem csak ebben remekelt az Olaszországban játszó kosaras, rögtön a labdaszerzést követően egy duplát is értékesített. 

Mind a két oldalon nőtt 2-2 ponttal a találatok száma, majd újabb labdaszerzést követően Benke asszisztjából Váradi dobott triplát, ezzel újból megszerezve a magyaroknak a vezetést.



A 3. felvonás hasonlóan folytatódott, mint  2. 41-40-es magyar vezetés után a vendégek egy 7-0-s sorozatnak köszönhetően, 6 ponttal elhúztak.

Ekkor azonban ismét megrázta magát a hazai alakulat, előbb Vojvoda Dávid dobott egy duplát, majd Ferencz Csaba mutatta meg miért tartják a hárompontosok királyának.

46-48-as állásnál a szlovének hibáztak, mi pedig Perl büntetőivel kihasználtuk ezt és feljöttünk döntetlenre.

Hiába zárkóztunk, a vezetést nem sikerült átvennünk az ellenfél pedig kétszer is eredményes volt. Magyar oldalon Horti értékesített egy büntetőt, míg az ellenfél részéről Mahkovic dobta be mind a kettőt a büntetővonalról. 

Az utolsó negyedre, így 49-54-es vendég vezetéssel fordultak rá a csapatok.

Ezúttal mi kezdtük meg a pontgyártást, Szabó passzából Váradi volt eredményes. Prepelic válaszolt szlovén részéről, majd Perl Zoltán megszerezte a 10. pontját, ezzel 53-56-ra módosítva az eredményt.

Az ekkor beálló Keller a hárompontos vonalon túlról is megmutatta tudását, ezzel ismét egálra hozva a meccset.

Lupa Rupnik szintén 3 pontost szerzett, majd Blazic is szórt egy távolit. 6 pontos vendég előnynél aztán Stojan Ivkovics ismét időt kért. A nézők is megélénkültek, a Hajrá Magyarok! rigmussal bíztatták a fiúkat.

Jól jött az időkérés. Előbb Perl dobott hálószaggató hármast, majd Vojvoda ismételte meg ugyanezt. Bár közte a szlovének is betaláltak, Vojvoda triplájával ismét egyenlő lett az állás.

3 és fél perccel a vége előtt Vojvoda egy kettest is értékesített, ezzel ismét nálunk volt az előny, 66-64-re vezettünk.

66-71-es szlovén vezetésnél Szabó Zsolt harcolt ki büntetőt, értékesíteni azonban nem tudta azokat. Sikerült viszont labdát szereznünk és Rosco Allen révén újabb büntetőkhöz jutnunk. Neki már sült a keze, mind a kettőt könnyedén értékesítette.

Ekkor már a közönség sem bírt ülve maradni, állva buzdították a mieinket.

Egy perccel a vége előtt ismét Allen büntetőzhetett, majd Váradi süllyesztett el egy triplát, amivel 72-71-re megint mi vezettünk.

Ekkor azonban egy palánk alatti dobással ismét a szlovénekhez került az előny. Jött viszont a túloldalon Rosco Allen, aki ismét megállíthatatlan volt, és a gyűrűbe varázsolta a labdát.

23 másodperccel a vége előtt Váradi hibája miatt újraindult a vendégek támadóideje, majd újabb hibájával ki is pontozódott. A büntetőket Prepelic értékesíteni tudta, így ismét náluk volt az előny. 

4 és fél másodperccel a vége előtt Perl büntetőzhetett, és szerencsére nem remegett meg a keze. A vendégek játékosa elhasalt az induláskor, majd időkérés következett.

Ismét hibázott az ellenfél, Benke pedig értékesítette az egyik büntetőjét.

A szlovéneknek már nem sikerült betalálniuk, ezzel 77-75-re nyert a Magyar Válogatott!

A mérkőzés összefoglalója:

A magyar csapat a szurkolókkal együtt énekelte a himnuszt a mérkőzés után.


Borítókép és fotók: Sport365

Sport365.hu - A szlovének nem hittek a szemüknek a magyar kosárcsoda után - sajtóvisszhang

Ahogy arról beszámoltunk a magyar férfi kosárlabda-válogatott 77-75-re legyőzte a címvédő Szlovénia csapatát az Európa-bajnoki selejtező F csoportjának első fordulójában. A szlovén sajtó kiegyenlített találkozóról és csalódottságról ír a magyar kosárcsoda után. Zurnal24 utolsó másodperces drámáról ír, míg a Svet24 szerint hatalmas csalódás ez a vereség a szlovén kosárlabda szurkolóknak.

Videók