Összeállt 2025-ig a válogatott gerince- állítja a szövetségi kapitány

A nyári felkészülés során derült ez ki a kapitány számára.


A nyári felkészülés során már összeállt a 2025-ös Európa-bajnokságon bevethető férfi kosárlabda-válogatott gerince - mondta Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány az M1 aktuális csatornán pénteken.

Az elmúlt hetekben lejátszott öt mérkőzésről, amelyeket a februárban kezdődő 2021-es Európa-bajnoki selejtezősorozat jegyében vívott a nemzeti csapat kiemelte, "hat alapember is hiányzott a keretből, elég csak Hanga Ádámot vagy Vojvoda Dávidot megemlítenem, de most azt akartam látni, hogy a fiatalok hogy muzsikálnak világbajnoki résztvevő ellenfelekkel szemben". Hozzátette, "többen óva intettek, hogy nem szabad B-válogatottal kiállni az öt NBA-játékost felvonultató németek vagy a görögök ellen, akiknél szinte mindenki az Euroligában vagy az NBA-ben szerepel. Mi azonban nem ijedtünk meg, és részben a lengyelek elleni győzelemmel megmutattuk, hogy Magyarországon működik az utánpótlásképzés, és már megvan nagyjából hét ember, aki ott lehet a 2025-ös Eb-n."
A kapitány közölte, komoly esély van kijutni a 2021-es Eb-re, amelynek Németország, Olaszország, Csehország és Georgia ad otthont. A magyar válogatott a selejtezőcsoport februárban kezdődő küzdelmei során Ausztriával, Ukrajnával és Szlovéniával találkozik, a kvartettből az első három együttes jut ki az Eb-re.


Hanga Ádámra is számít a kapitány, aki az utóbbi időben hiányzott.
Photo by Jorge Sanz/Pacific Press/LightRocket via Getty Images

Ami a szeptemberi elnökségi ülésen várható döntéseket illeti, Ivkovics Sztojan elmondta: ha valaki nála jobban tudja irányítani a válogatottat, akkor ő támogatni fogja az illetőt, mivel ez a munka "nem egy személyről" szól.
 

Borítókép: MKOSZ.hu

Videók