Kosárlabda: többen is távoznak a Falcótól

A szombathelyi kosárcsapatnál egy légiós mellett egy magyar játékos is távozik. A klub elsősorban centerposzton szeretne változtatni.


Bencze Tamás, a SZOVA-Trend Optika KC Szombathely vezetőedzője a szegedi vereség után elmondta, változás várható a csapat játékoskeretében, hiszen légióscsere mellett döntött. Mostanra annyit változott a helyzet, hogy külföldi kosaras(ok) mellett magyar távozója is lesz a csapatnak.

– Lesz változás, ez biztos. Ez a döntésem nem új keletű, hiszen már egy ideje látom, hogy ez így nem működik. Szezon előtt nehéz jó játékost találni, nem beszélve a mostani helyzetről, amikor javában folynak a bajnokságok. Elsősorban center poszton akarok váltani, de előfordulhat, hogy hátvédet is cserélünk. Az a döntés azonban még nem született meg, hogy egyszerre lépjük-e meg mindkét változtatást. Előfordulhat, hogy két lépcsőben történik mindez, és megnézzük, hogy mi változik. Ha semmi, akkor februárig még mindig van lehetőségem változtatni. Az biztos, hogy a magyar játékosok közül is távozni fog valaki. Az ő helyére azonban nem hozunk kosarast, az utánpótlásból fogják megkapni a lehetőséget a bizonyításra. Az elkövetkezendő három napban sok mindenre fény derülhet – mondta a falcokc.hu-nak Bencze Tamás edző.

Videók