Egykori játékosukkal erősítenek a piros-feketék

Xavier Thames visszatér Körmendre.


Ismét az Egis Körmend játékosa lesz az amerikai Xavier Thames, aki első alkalommal 2018 decemberében érkezett a piros-feketékhez. A hátvéd akkor szezon közben, Kenyon McNeailt váltotta, ami után az együttes meghatározó játékosává és szurkolók egyik kedvencévé vált. Részese volt az Alpok Adria Kupa megnyerésének és a bajnoki döntőnek is.

Xavier az amerikai Sacramentoban született, California államban. Első egyetemi évét a Washington State-en töltötte majd a San Diego State hallgatója lett.

2014-ben a Brooklyn Nets színeiben vett részt az NBA nyári ligájában, majd első profi szerződését a Baloncesto Sevilla együttesével kötötte meg.

Innen visszavezetett az útja az államokba, a G Ligában, ahol a Fort Wayne Mad Ants színeiben lépett pályára. A következő nyáron is részese volt a Summer League-nek, majd Macedóniába, az MZT Skopje együtteséhez igazolt. Itt bajnoki címet és szuperkupát nyert együttesével.

Xavier Thames / Basketball Champions League Highlights 2019-2020

null

Ezt követően az izraeli Bney Herzliya játékosa lett, innen igazolt Görögországba, a Trikala Aries együtteséhez.

Körmendre érkezése előtt Új-Zélandon kosarazott, a Canterbury Rams gárdájánál. Legutóbb pedig Lettországban a VEF Riga játékosa volt.

A közönség által megkedvelt játékos a következő idényben is segítségére lehet a piros-fekete gárdának. Xavier nem csak azért tér vissza az együtteshez - mert saját bevallása szerint is szeretett ott játszani - de fontos a számára az is, hogy megmutathassa magát a FIBA Europe Cup idei kiírásában.

Borítókép: Facebook.com/Egis Körmend Hivatalos

Videók